Oktattak a brazilok

2008.08.12. 03:40
Címkék

Brazília nem bízza a véletlenre a csoportelsőséget: az idei női World Grand Prix győztese Algéria után Oroszországot is pazar játékkal, 3:0 arányban győzte le. Vele szemben a most 44 pontot összekaparó, uralkodó világbajnok oroszoknak, úgy tűnik, nem úgy sikerült a felkészülés, ahogy edzőjük, az olasz Giovanni Caprara elképzelte. A Sydneyben és Athénban is olimpiai ezüstöt szerző válogatottnak a tavalyi Világkupára és az idei World GP-re sem sikerült kvalifikálnia magát, és az eddigi eredmények alapján mondhatjuk, a játékosok nem kipihenten, hanem hatalmas meccshiánnyal küszködve érkeztek az olimpiára.

„Sajnos nincs akkora meccsrutinunk, mint a braziloknak, akik az elmúlt két évben rengeteg nemzetközi tétmérkőzést játszottak, míg mi otthon ültünk, jobb esetben edzőtáboroztunk – erősítette meg Caprara a feltevést, majd hozzátette: – A brazilok röplabdaoktatást tartottak. Kétszer olyan gyorsan játszottak, mint mi, koncentráltak voltak, és technikailag is fölénk nőttek. A céljaink nem változtak, szeretnénk felállni a dobogóra, ehhez viszont minden további mecscsünket meg kell nyernünk!”

A braziloknak viszont van okuk a bizakodásra, hiszen szettveszteség nélkül, remek játékkal menetelnek. „Az első pillanattól fogva koncentráltan és pontosan játszottunk, ez sokat segített – mondta Fofao, a dél-amerikaiak 30 éves csapatkapitánya. – Megyünk tovább, szeretnénk olimpiai bajnokok lenni, mert igazán nagy világversenyt még nem nyertünk.”

A brazil szövetségi kapitány, Roberto Guimaraes is elégedetten nyilatkozott: „Remekül játszottunk, de továbbra is a földön kell maradnunk. Ez még csak a csoportmérkőzések második köre volt, nagyon fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk, így most is csak a következő, a szerbek elleni mérkőzésre szeretnék koncentrálni.”

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
28 perce

David Alaba szóban már megállapodott az Udinesével – sajtóhír

Olasz labdarúgás
36 perce

A cél, hogy Los Angelesben négy csapattal legyen ott a magyar vívás

Egyéb egyéni
42 perce

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
52 perce

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
55 perce

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
1 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
1 órája

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
1 órája