Új gárda alakul

SZŰCS ANDRÁS, VARGA CSABASZŰCS ANDRÁS, VARGA CSABA
2008.08.13. 03:54
Címkék
Kiesett, majd az osztályozón bent maradt, most pedig újjászerveződik a Szolnok vízilabdacsapata, amelynek az újévtől Kovács István lesz a szakmai igazgatója.

Két olimpiai csoportmeccs kö zött jött a hír: újjászületik a Szolnok. Új a csapat, az edző és a szakmai igazgató. Utóbbi Kovács István tízszeres magyar bajnok tréner.

„Egy-két hete keresett meg Mohi Zoltán klubelnök, aki kézbe vette a szakosztály újjáépítését. Az egész sportág szakmai felügyelete lesz a dolgom az utánpótlástól a felnőttcsapatig. Érdekes feladat, ezért is vállaltam el” – mondta a Domino-Honvédtól a tavasszal elbocsátott Kovács, aki az Unicum-kupa idején úgy nyilatkozott, nem siet a munkakereséssel, majd két évtizednyi folyamatos klubedzősködés után nem kell neki egyik magyar kispad sem. Külföldi esetleg, és erre továbbra is gondol.

„Azért jó a most felajánlott poszt, mert nem üti az esetleges külföldi munkát – folytatta a szakember. – Főleg ha az szövetségi kapitányi lesz, hiszen az csak nyári munka. Ráadásul azért is csak kétezer-kilenc január elsejétől fogadtam el a Szolnok ajánlatát, mert egyelőre jólesik a pihenés. Az olimpia után két hétre, egy hónapra elutazom, aztán októberben is. Sohasem volt még alkalmam arra, hogy októberben vakációzzak, pedig mindig is szerettem volna, most végre megtehetem.”

Az ősztől már nem Szolnoki Főiskola VSC, hanem a főszponzor csatlakozása után Szolnoki Főiskola Közgép VSC néven szerepel a csapat, amely a medencében elért eredmények alapján az előző szezon végén kiesett az első osztályból, ám mert a másodosztály nyertese, a Neptun nem akart feljebb lépni, a második Kaposvárral vívott osztályozón mégis megtartotta ob I-es tagságát.

„Úgysem tudok tétlen maradni, úgyhogy ahányszor csak lehet, elutazom Szolnokra, és az iskolai tehetségkutatástól kezdve ellátom tanácsokkal a klubot, amely tizennyolc hónapon belül fedett uszodát épít. Persze megmarad a nyitott is, így a vízfelülettel nem lesz gond. Itt fel kell építeni valamit, ami nincs. Ebben szívesen segítek, edző azonban egyelőre tényleg nem szeretnék lenni” – vázolta elképzeléseit Kovács.

Lukács Dénes után tehát nem ő lett a szakvezető – habár ő volt az első számú kiszemelt –, hanem Cseh Sándor. Az újjászerveződő Szolnok hároméves terve végére az ország hat legjobb csapata közé szeretne tartozni.

Legfrissebb hírek

Reakció a változásokra: az IFAB véget vethet a hosszú bedobásoknak

Minden más foci
36 perce

Egygólos sikert követően előnyben a BJA HC a férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
1 órája

Osztrák jégkorongliga: az FTC és a Volán is kikapott, az egymás elleni meccs dönt a playoffba jutásról

Jégkorong
1 órája

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
1 órája

Szurkolói járatokat indít a Wizz Air a Ferencváros Braga elleni El-meccsére

Európa-liga
1 órája

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
1 órája

Márton Viviana kilencedik lett a tekvandósok Bulgária Openjén

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: DVSC–MTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik