A találkozó elején járt a magyar női kézilabda-válogatott (8–9.
oldal), amikor Görbicz Anita elcsípett egy román átadást, nekilódult, gólt lőtt, a középkezdés után pedig Pálinger Katalin védte az ellenfél kísérletét – két, egy percen belüli jellemző mozzanat a meccsről, amelyet a játékosok közül többen életük mérkőzésének neveztek. Okkal, hiszen az oroszoktól és a délkoreaiaktól elszenvedett, finoman szólva nem sok jóval biztató vereség után száznyolcvan fokos fordulattal szolgált az együttes.
A titok? Nincs titok, elvégre az, hogy a játékosok előbb a kapitányukkal, utána pedig egymás között megbeszélték a korábban történteket, s közös elhatározásra jutottak, magától értetődő.
Pálinger Katalin nem is próbálkozott nyakatekert magyarázattal: miután leszögezte, hogy „Ez, kérem, az olimpia…” kijelentette: „Nagyon jó csapatot győztünk le, ami azt bizonyítja, hogy a miénk is az.” Szűcs Gabriella sem bonyolódott körmondatokba: „Tökéletesen sikerült felkészülnünk a mérkőzésre, amit a szakmai stáb kért tőlünk, megvalósítottuk. Ennyi a nagy győzelem története.”
Azt persze valamennyi megkérdezett megemlítette, ha csütörtökön sikerül megismételniük a keddi produkciót, az oroszok elleni elődöntőben nem lehet gond. Hajdu János tervei szerint ugyanazt mondja majd a lányoknak, mint két nappal ezelőtt, azaz „Úgy készüljenek, hogy életük meccsét vívják…”, mert a szövetségi kapitány szerint a románok ellen nem történt csoda, de „Oroszország legyőzése az lenne”. Az oroszok egyébként kétszeri hosszabbítás után nyertek a franciák ellen a negyeddöntőben – 32–31-re.
A kajakosok, kenusok világában (12. oldal) rend van – magyar szempontból mindenképpen. Ahogy várható volt, valamennyi egységünk továbbjutott kedden is, szerdán is. 500 méteren Kovács Katalin (K–1) és a címvédő Kovács Katalin, Janics Natasa (K–2) kettős futamát fölényesen megnyerve egyből bejutott a fináléba. A páros sikere után Janics így beszélt: „Az volt a terv, hogy erős pályát megyünk. Jó volt a rajtunk, de menet közben kicsit hamar mondtam be a hoppot, vagyis hamar indíttattam el a hajrát, kétszázötvennél azt hittem, hogy már csak kétszáz méter van hátra. Kettő helyett így három hopp volt, ennek ellenére nem fáradtunk
folytatás...
