„Padlóra kerültünk”
Nehéz…Nehéz…
Persze, hogy nehéz, nagyon nagy lehetőség kapujában álltunk.
Miért nem sikerült belépni rajta?
Volt egy jobb csapat a vízben.
Ennyi?
A végeredmény tekintetében igen.
A történtek mögé nézve?
Bosszantó! És tudja, miért?
Hallgatom.
Mert ha jól játszunk, és úgy jövünk ki a vízből, hogy nem rajtunk múlt, hogy az ellenfél remek játékkal győzött le bennünket, akkor nyugodt lélekkel gratulálunk. De így…
Szóval, rajtunk múlt?
Nézze, az olimpiai torna eddigi legfontosabb mérkőzésén játszottunk a legrosszabbul. Azt hiszem, ez önmagáért beszél.
Az okok?
Friss az élmény.
Túlizgulták?
Lehet. Sokszor tűnt úgy, túlbiztosították a lányok a helyzeteket, az eddigiekhez képest gyökeresen másképpen vízilabdáztak. Az egyik legfontosabb fegyverünket, a lövőerőt gyakorlatilag be sem vetettük. Ejtegettünk.
Nem lehetett rájuk hatni? Mondjuk időkéréssel.
Folyamatosan kiabáltuk, mit kell tenni, mit kellene tenni, de ez nem ilyen egyszerű. A mérkőzés hőfoka, tétje bénította az együttest.
Nagy a sírás, de jön a bronzmeccs.
Nehezebb lesz, mint a döntő lett volna. Padlóra kerültünk, az, amiért két éve együtt dolgozunk, már nem sikerülhet. Sokaknak minden bizonnyal ez volt az utolsó olimpiájuk, fájó a vereség. Egy érem tompíthatná, de nem feledtetné.
