A magyar szurkolók vastapssal búcsúztatták – Dél-Koreát.
Megmagyarázzuk: az ázsiaiak – visszafogottan fogalmazva – drámai körülmények között kaptak ki Norvégiától (ha egyáltalán kikaptak, tudniillik az északiakon kívül szinte mindenki azt állította, hogy a 29–28-at jelentő győztes gól időn túl esett…), így a vereséget megemészteni nem tudó csapat tagjai még fél órával Gro Hammerseng találata után is a kispadon könnyeztek
– ha valaki át tudja érezni ezt a helyzetet, azok a magyarok.
A szívszorító látványt végül a koreaiak szövetségi kapitánya elégelte meg, és a lehető legtapintatosabban az öltözőbe tessékelte tanítványait. A magyar drukkerek ekkor álltak fel a norvégoktól örökölt helyükről, és hajtottak fejet a vesztesek előtt – abban a reményben, hogy legközelebb ezt az oroszokkal szemben tehetik meg.
Másfél órával később nem is maradt el a vesztesnek járó vastaps – fájdalom, Magyarországnak szólt.
Itt azonban jelentsük ki: nyerhetett volna válogatottunk – ha nem idegeskedi el a mérkőzést. Mentséget persze kereshetünk a szokottnál nagyobb drukkra: a 14 játékosból eddig mindössze kettő játszott ekkora tétért. Nyolc évvel ezelőtt Sydneyben Mocsai Lajos csapatában Pálinger Katalin és Pigniczki Krisztina szerepelt az elődöntőben. Azon sem csodálkoztunk volna, ha a kezdés előtt felelevenítik 2000-es emlékeiket: a 28–23as, Norvégia elleni diadal sokak szerint a válogatott újabb kori történetének talán legjobb meccse volt.
De jó lett volna most ismét a norvégok ellen játszani...
folytatás...
