Túl az első lépéseken

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.08.28. 00:18
Címkék

Átalakulása első fázisának vé géhez érkezett a Budapest Stars. Ahogy Kangyal Balázs az önelszámoltató sajtótájékoztató apropóján kijelentette: az első lépéseket sikerrel megtették.

Tavasszal döntött úgy a vezérkar, nem hagyja, hogy az ifi kiöregedjen, elkallódjon, abbahagyja a játékot csak azért, mert nincs felnőttcsapat. Akkor már inkább csinálnak egyet. Amihez kellett Kangyal, aki az igazgatótanács elnöke, szakmai koordinátor és játékos egy személyben.

„Létrejött egy csapat Budapesten, amely szemléletében profi, de mivel sok a fiatal, aki tanulás mellett hokizik, amatőr is. E két összetevőt elegyítjük, a lényeg pedig, hogy az eddig is létező utánpótlásra húzzuk rá a sapkát, a felnőttcsapatot” – mondta Kangyal, akivel együtt tartott sok régi pajtás, az Alba Volán keretéből Gröschl Tamás, Majoross Gergely, Németh Péter és Svasznek Bence, a Dunaújváros neveltje, Lencsés Tamás és a válogatott-társ Holéczy Roger is. Ők hozták magukkal a többit, jött tehetséges kapus, utánpótlás-válogatott csatár és skandináv légiós is. Mindezek után a nyár közepére megfogalmazódott a kérdés: mi lesz az alapeszmével, mely szerint a saját fiataloknak teremtenek lehetőséget?

„Semmi, az alapgondolat nem változott – folytatta Kangyal. – Sokan ugyanis sokat játszanak majd az Érsekújvár szlovák első ligás csapatában is, sőt mivel nemcsak mi és az Érsekújvár, hanem az Érsekújvár és a Nyitra is együttműködésben áll, akár szlovák extraligás meccseken is játszhatunk. Magyarán, a legrutinosabbak nem veszik el a helyet az ifjak elől, mert sokszor nem is itthon szerepelnek majd, ha meg igen, a fiatalok tanulhatnak az idősebbektől. Az csak jó lehet, ha a suhancok között van egy-két öregebb fej is.”

Ahogy Kangyal mondja, a más csapatokból elhozott válogatott vagy válogatott közeli játékosokra nem mint alapemberekre számítottak volna régi csapatukban, így még inkább megéri a szlovák első ligában a jégen lenni húsz-huszonöt perceket hetente többször, mint mondjuk az osztrákban perceket: „Jó bajnokság az EBEL, de közelről nézni tévén is lehet.”

A nyár elején a klub által kitűzött rövid távú célok nyilvános kipipálása után jött a bejelentés: Pat Cortina szövetségi kapitány és Diego Scandella másodedző segítségével észak-amerikai utánpótlástréner érkezik a klubhoz, aki, ha ereje engedi, a felnőtteknél is besegít. Ők már a felkészülés kellős közepén járnak, futószalagon vívják az edzőmecscseket, a legközelebbit csütörtök délután. Aztán lassan kezdődhet a szezon, és a főszponzor által a napokban nevesítendő Interligában az Érsekújvárral szövetkezve elindul a Stars is.

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
33 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
44 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
53 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
54 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik