Máris csillog a Stars

SZ. A.SZ. A.
2008.09.11. 01:07
Címkék

Még mindenkinek haza kellett érnie a munkából. Este hét felé még csak a saját utánpótlás, az iskolások és a ráérők gyülekeztek a Budapesti Jégcentrum lelátóján, aztán ahogy a dolgos emberek hazaérhettek mondjuk a belvárosból Káposztásmegyerre, hirtelen tele lett az egyik oldal – a másikat nem nyitották meg, és a pénztárak közül sem volt nyitva mindegyik, ami lassította a feltöltődést. Újoncok: kedd este játszott először tétmeccset a Budapest NZ Stars felnőttcsapata. A szurkolás is némi erősítésre szorul, mert hiába a relatíve nagy létszám – úgy félezer –, a DAB-drukkerek az időszakos Újváros, Kohász, Dunaferr kántálással erőteljesebbek voltak. Más kérdés, hogy a Stars- és az Újváros-pártolóknak sem egyszerű a dolguk. Előbbi csoport az Érsekújvár, Nové Zámky, NZ és a Budapest Stars szavakból válogatva alkothattak maguknak nevet a szlovák csapattal való szövetkezés miatt, utóbbi társaság meg az új névadó támogató nevének kiejtésével próbált megbirkózni, valamint azzal, hogy az újonc győzött a Mol Liga nyitó napján. „Ha minden győzelmet megünnepelnénk, elég hamar felpuffadna az arcunk – válaszolta Svasznek Bence a meccs után arra a kérdésre, hogy a csecsemőkorú nagycsapat első sikerét azért megünneplik-e. – Nincs idő ünnepelni, most kezdődik az idény, harmincöt forduló még hátravan az alapszakaszból, és akkor a többi kötelezettségről még nem is beszéltünk.” Arról sem beszélt a bekk, hogyan megy a beilleszkedés a Székesfehérvárról való csoportos költözés után. Az egyszer a középső harmadból a kapuig cselező évtizedes csapattárs és starsos mindenes, Kangyal Balázs bekkpárja, Svasznek csak annyit mondott: „Minden rendben.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája