Biztosabb háttér

M. Z.M. Z.
2008.09.16. 00:46
Címkék

Pécsen az előző szezonban a hetedik helyen végző csapatból ketten távoztak: családi okok miatt a Ferencvároshoz igazolt Babay Árpád, a fiatal szlovák centerre, Lukas Semanra pedig az Euroliga-ezüstérmes horvát Jug Dubrovnik vetette ki a hálóját. Érkezett viszont a Vasastól a balkezes Heinrich Dávid, az OSC-től a házi gólkirály Hangody László, míg az Eger százszázalékos ificsapatából – kölcsönbe – két korosztályos válogatott, a center Kovács Gábor és az átlövő Jakab Dániel. Ugyanakkor az eddig PVSKFűszért néven futó csapat új névszponzort talált, így a jövőben Pécsi Vízmű PVSK-Fűszért néven szerepel, és egy édességforgalmazó céget is maga mögé tudott állítani.

Az uszodával viszont most is akadnak gondok. Tavaly nyáron a pécsi Hullámfürdő felújítása (egy leszakadt álmennyezet pótlása) miatt nem tudtak ideális körülmények között készülni a bajnokságra Ambrus Tamás tanítványai, ezúttal pedig a Hullámfürdőt üzemeltető Pécsi Fürdő Kft. tartozásai jelenthetnek problémát. A hírek szerint ötvenmillió forint körüli összeggel tartozik a cég – többek között az APEH-nek és az energiaszolgáltatónak, azonban azóta a város már segített (a közgyűlés majdnem negyvenmilliós gyorssegélyt szavazott meg a cégnek), így mostanra tizennégymillióra csökkent a hiány.

Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
15 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
23 perce

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
31 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
39 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
40 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
43 perce

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
50 perce

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
54 perce