második félidőben volt bennünk fantázia. Persze elsősorban nem bennem, hiszen én inkább a beadásokkal, elfutásokkal tudtam segíteni a csapaton, semmint a kombinatív támadójátékban – jól tudjuk, ez nem az én asztalom...”
No, hát tanulságnak ez sem rossz: vannak még szerény magyar futballisták.
Pedig a debreceniek döngethetnék a mellüket, hiszen jó csapatot vertek meg (a Vasas stabilan az élmezőny tagja), mi több, az első félidőben nagyon úgy tűnt, hogy az angyalföldiek akarata érvényesült: gyorsabban játszottak, ötletesebb volt a futballjuk, a középpályájukat úgy lezárták, mint bakter a sorompót – aztán elfogyott a szufla.
Talán nem véletlenül óvatoskodott a mérkőzés kezdete előtt Mészöly Géza, aki nem panaszként mondva, de megemlítette, hogy a mögöttünk hagyott hét nem volt csupa öröm a Fáy utcában: „A centerpálya karbantartása miatt rendre a kis méretű füvesen edzhettünk, amiből persze lehet előnyt kovácsolni: a kis területen történő gyors, rövid passzos futballt, ritmusos labdatartást gyakoroltuk.”
Szó se róla, ötven percig ebből sok minden visszaköszönt, csakhogy a futball nem olyan, mint a balett, hiába emelgeti valaki szépen a lábát – ha nem rúg gólt, tapsot sem kap.
A debreceni Dudu éppenséggel aligha szerepelhetne a Hatytyúk tavában, de agresszív legény, és ami a lényeg: úgy is képes gólt rúgni, hogy a törzsét szinte kifacsarja, mielőtt a labdát félfordulatból a kapu sarkába spicceli. Szeretik is őt a debreceni szurkolók, de attól még meszsze van, hogy a nevét skandálják a lefújás után. Jó úton jár, mert legalább ő azon kevesek egyike lesz a Magyarországon zsoldosként szolgáló labdarúgók között, akit dicsérni lehet a játéktudásáért.
S Dudu nem mellékesen szerény ember is: „A lefújás után hallottam, ahogy a drukkerek Dombi Tibor nevét skandálják, a társamat éltetik. Azt is tudom, hogy nem csak a mai teljesítménye miatt kapta a dicsérő szavakat. Jó ebben a csapatban játszani, szeretném, ha idővel az én nevemet is énekelné a közönség” – mondta a nigériai támadó.
Talán nem kell sokat várni rá. Debrecenben ugyanis szeretnek énekelni az emberek, főleg akkor, ha a csapat olyan keménynek ígérkező meccset nyer meg, és úgy győz, mint ahogyan tette a Vasas ellen. A szombati meccs olyan volt, mint az ének az esőben: a Loki egy félidőnyi remek futballal a szakadó égi áldás kíséretében mosta le ellenfelét a pályáról.
Ezek után senki sem hiszi el Dombi Tibornak azt, hogy nem tud felázott talajon jól futballozni...
