Nadal, a tökéletes vezér

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.09.22. 01:23
Címkék

Mind a két hazai pályán játszó együttes 2–1-es előnyből várta a vasárnapi egyeseket a Davis Kupa világcsoportjának elődöntőjében. Spanyolországban a címvédő Egyesült Államok, Argentínában az orosz gárda vendégeskedett. A spanyolok mindenképpen bizakodóan tekintettek a vasárnap elé, hiszen legjobbjuk – a világ jelenlegi legjobbja –, Rafael Nadal játszott a világranglista nyolcadik helyezettjével, Andy Roddickkal.

Nos, a madridi Plaza de Toros Las Ventast zsúfolásig megtöltő 21 ezer hazai fanatikus teljesen megvadult – a gyönyörűségtől! A kedvenc, a világelső ugyanis káprázatosan játszott. A meccs legizgalmasabb pillanatait akkor élték át a hazai nézők, amíg várakozniuk kellett a két teniszezőre. Az eső ugyanis vigasztalanul szakadt a kiírt déli kezdési időpontban. Egy óra negyven perc múltán érkezett a két rivális, és mindketten meglehetősen bizonytalanul adogattak, ám a fontos pontoknál a spanyol nagyon odafigyelt, míg az amerikai egyetlen bréklehetőségével sem tudott élni. A mallorcai géniusz negyvenhét perc alatt 6:4-re hozta az első szettet, és ettől annyira megnyugodott, hogy a második játszmában – szebbnél szebb pontokat ütve – feltörölte a salakot ellenfelével. A hazai közönség hangos „Roddick!, Roddick!” kiáltásokban tört ki, annyira szánalmas látványt nyújtott a világ nyolcadik legjobb teniszezője.

Nadal nullára nyerte meg a játszmát, majd a harmadikat is hozzátette, különösebb gond nélkül, 6:4-re. Ennyit tesz a hatvan(!) nyerő ütés 39 ki nem kényszerített hibával szemben.

„Tökéletes teniszt játszott! Sohasem láttam még senkit, aki így játszana salakon” – dicsérte az ellenfelet Patrick McEnroe, a vendégek sokat tapasztalt szövetségi kapitánya.

A spanyolok így 3–1-re vezettek, s már semmi tétje nem volt a Feliciano López–Sam Querrey találkozónak, a dél-európaiak 2004 után ismét bejutottak a Dkfináléba.

A novemberi döntőben az argentinok látják vendégül a spanyolokat, miután 3–2-re legyőzték az oroszokat. Bár Nyikolaj Davigyenko három és fél órás csatában, négy játszmában megverte David Nalbandiant, ám Del Potro három szettben legyőzte Andrejevet.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
2 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
3 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
3 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik