Urbán Flóriánt menesztették

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2008.09.22. 22:55
Címkék

Urbán Flóriánt felmentette a munkavégzés alól Bíró Péter, a Lombard Pápa Termál FC tulajdonosa. A szerződésbontás részleteiről szerdán egyeztet az immár volt vezetőedző munkaadójával.

A várakozástól elmaradva szerepel a Lombard Pápa az NB II Nyugati csoportjában, hiszen a város, a tulajdonos, a szakmai

stáb és a játékosok is élvonalbeli álmokat kergettek. Ehhez képest hét forduló elteltével a kilencedik helyen szerénykedik a Pápa, két győzelem, három döntetlen és két vereség a mérlege. A Baja elleni idegenbeli 1–1 után telt be a pohár, s Bíró Péter képviselője hétfő délelőtt a Lombard fővárosi irodájába kérette Urbán Flórián vezetőedzőt, majd Árki Gábor klubtitkár bejelentette, a vidéken tartózkodó tulajdonos azonnali hatállyal felmentette Urbán Flóriánt a munkavégzés alól.

A hétfő délutáni edzést már Kovács László kapusedző vezette.

„Nem nyugdíjas állás az edzőség, de nem hittem volna, hogy rövid lesz a pápai pályafutásom – mondta felmentése után Urbán Flórián. – Csalódott

vagyok a sikertelenség miatt, mert a nyári felkészülési mérkőzések tapasztalatai alapján magam is azt hittem, hogy reális a célkitűzés, visszakerülhetünk az élvonalba. Rejtély, hogy a tétmeccseken miért, mitől roppant össze a csapat. A keretetet egyébként közösen alakítottuk ki a tulajdonossal, s olyan játékosokat gyűjthettem magam köré, akik ambiciózusak, s csakúgy, mint én, vágynak a sikerre. A kezdeti botladozást még a nagy akarásnak tudtam be, de azt nem tudom, hogy az újonc Baja ellen mi történhetett… Catáraink többször is a kapussal álltak szemben, ám a helyzetek rendre kimaradtak.”

Urbán Flórián márciusban Kiprich Józsefet váltotta, s meghatározatlan időre szóló szerződés kötötte a Lombardhoz. A felmentést követő órákban már Artner Tamás, a legutóbb az NB II-ben Gyirmóton dolgozó Hannich Péter, illetve az U19-es válogatott szövetségi edzője, Sisa Tibor nevét emlegették a jól értesültek. Nehezen képzelhető el, hogy Artner Tamás a Lombard kedvéért elhagyná Szombathelyet, ahol az Illés-akadémia alkalmazottja. Miként az is, hogy a korábban már Pápán megforduló (a Pápai ELC edzője volt) s haraggal elváló Hannich Péter visszatérne. Ami biztos: a szerdai, Celldömölk elleni Magyar Kupa-mérkőzésre Kovács László készíti fel a Lombardot.

Nem könnyű a Lombardnál munkát vállaló edzők élete. A Bíró Péter 2004-es pápai szerepvállalása óta eltelt négy év alatt hét edző dolgozott a csapattal: Tóth Bálint, Szentes Lázár, Zsivóczky Gyula, Gálhidi György, Zoran Kuntics, Kiprich József és Urbán Flórián. Ismerve a Pápán „megbukó” edzők felkészültségét, mentalitását, valami nem stimmelhet a klubnál, mert nem lehet, hogy hét edzőből hét nem ért a futballhoz…

Legfrissebb hírek

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
8 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
13 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
19 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
22 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
46 perce

Női Eurokupa: a szünet felé közeledve már hét góllal vezetnek ellenünk a norvégok

Kézilabda
47 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
58 perce

Russell magabiztosan vezet Piastri és a Red Bullok előtt – Azeri Nagydíj, verseny

F1
1 órája