Anélkül, hogy napjaink talán legfőbb, általában csak amerikai jelzáloghitel-válságként emlegetett gazdasági jelenségét részletesen elemeznénk, érdemes emlékeztetni rá, hogy az általános hiedelemmel ellentétben nem csupán az utóbbi heteket, nem csak a hitelpiacot, és ami talán a legfontosabb, nem kizárólag az Egyesült Államokat érintő folyamatról beszélhetünk. A szuperhatalom kórlapján a diagnózis ugyanis átfogó pénzügyi válság, jelentős szövődmények a reálgazdaságban és egyre nyilvánvalóbb áttétek az óceán túloldalán, mindenekelőtt Európában. Abban persze nincs vita, hogy a krízis elsősorban a hitelpiacon (elsősorban az Egyesült Államok hitelpiacán) éreztette a hatását: a kedvezőtlen helyzetben a bankok kockázatvállalása csökkent, ezzel összefüggésben a hitelfeltételek szigorodtak, így tehát a hitelfelvételre jogosultak köre egyre szűkül, miközben magasabb kamattal, több fedezettel és biztosítékkal kell számolni. Következményként pedig többek között a beruházási hajlandóság (no meg a fogyasztás) csökkenése jósolható – pontosabban: ma már inkább megfigyelhető.
Még a szent amerikai futballt is elérte a válság
A hatásrendszer tulajdonképpen a gazdaság valamennyi szektorát érinti, és természetesen a sportpiacot sem kíméli. Mivel a válság eddig főként az Egyesült Államok üzleti életében szedett áldozatokat, a fenyegetés is a tengerentúlon tűnik nagyobbnak. Az év elején például több MLS- és NFLsportszervezet is stadionfinanszírozási nehézségekkel szembesült: az amerikaifutball-ligában a New York Giants és Jets építés alatt álló (Meadowlands Stadium), a Dallas Cowboys 2009-re tervezett egyelőre név nélküli, az Indianapolis Colts augusztusban megnyitott (Lucas Oil Stadium) és a Cleveland Browns azonos nevű létesítménye kapcsán is pénzügyi problémák vetődtek fel. De a költségek ugrásszerű növekedése is tulajdonképpen hasonló gyökerekre vezethető viszsza – e gonddal valamennyi ligának és szervezetnek számolnia kell, a szerződések megújítása után pedig a játékosok jövedelmi helyzetén is éreztetheti hatását. Ám minthogy az utóbbi években egyre több amerikai befektető látott lehetőséget az európai sportéletben, a válság az öreg kontinensre is begyűrűzött, nem meglepő módon mindenekelőtt Nagy-Britanniába. Elsők között a newcastle-i Northern Rockkal „végzett”; a korábban krikettklubokat, valamint a Newcastle Eagles kosárlabda-, a Newcastle Falcon rögbi- és a Newcastle United labdarúgócsapatát is szponzoráló bank már egy évvel ezelőtt is igen jelentős likviditási gondokkal küzdött, februárra azonban minden esélyét elveszítette a talpra állásra, így állami kézbe került. S bár ez gyakorlatilag valamennyi érintett sportszervezetet a szponzori szerződés felbontásával fenyegette, a megbízott ügyvezető, Ron Sandler májusban bejelentette, a rögbiés a futballklub hosszú távú egyezségét állami tulajdonlás mellett is fenntartják. („Már
annyi szponzorációt megszüntettünk az általam örököltek közül… De a Newcastle United és a Newcastle Falcon esetében a folytatás mellett döntöttünk. Részben a kötelezettségeink miatt – elvégre néha a szponzoráció is a szerződés lejártáig tart –, részben pedig azért, mert úgy hiszem, a banknak üzleti érdeke, hogy mindkét megegyezést fenntartsa” – fogalmazott Sandler.)
Az MU márkanév óriási előny a szponzoroknál
Nem bízhatott az állam szerepvállalásában viszont az XL Leisure Group – bár ez a Northern Rock esetében is csak annak volt köszönhető, hogy pénzintézetként a csődbe jutással óriási károkat okozhatott volna az üzleti életben –, az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb utazásszervezője így szeptember 12-én csődöt jelentett. A hír hallatán nemcsak 85 ezer külföldön rekedt brit turista, de a hétvégén éppen a Newcastle-t megleckéztető (3–1) West Ham vezetősége sem örvendezhetett, hiszen a londoniak 2007 nyarán 7.5 millió fontról szóló hároméves mezszponzorációs szerződést írtak alá a napokban csődgondnokság alá helyezett céggel. A „kalapácsosoknak” következésképp be kell érniük az első év után járó 2.5 millió fonttal, és új partnert kell keresniük; Angliában (és általában a futball világában) ugyanis ma már magától értetődő a sportfelszerelések marketingcélú hasznosítása. A Premier League történetében mindenesetre egyedülálló eseményt jegyezhettünk fel szeptember 13-án: minthogy a West Hamnél leragasztották az „LX.com” feliratot, a West Bromwich Albionnak pedig jórészt a befektetési kedv csökkenésének betudhatóan nem sikerült reklámfelületként értékesítenie a játékosok mezét, a két klub addig példátlan módon „tiszta” mezben futott ki a The Hawthorns gyepére (egyébként a WBA 3–2re nyert).
A válságot persze mindenki a maga módján éli meg; a Manchester United például e tekintetben (is) kivételnek számít. A „vörös ördögök” 2006 áprilisában kötöttek szerződést a világ eddigi legnagyobb biztosítótársaságával, az American International Grouppal – a mezeken feltűnő AIG-logóért cserébe az MU négy év alatt 56.5 millió fontot kasszírozhatott volna –, ám még e cégóriást is elérte a végzet, így a brit kormányhoz hasonlóan az amerikai is kénytelen volt beavatkozni. Az Egyesült Államok jegybankja, a FED 85 milliárd dolláros tőkeinjekciójáért cserébe 80 százalékos részesedést szerzett az AIG-ben. Az egész világ pénzügyi rendszerét fenyegető veszélyhelyzet elhárítása után úgy tűnik, a pénzintézet nem tartja első számú céljának a United mezszponzorációját – elemzők szerint azonban az Old Traffordon még ebből is előnyt kovácsolhatnak, ráadásul az AIG bukása miatti gyakori médiaszereplés tovább erősíti a Bajnokok Ligája-címvédő imázsát.
„Nem hiszem, hogy a Unitednek túlságosan aggódnia kellene e helyzet miatt. Ismerve az MU világszintű kereskedelmi vonzerejét úgy is fogalmazhatunk, a klubnak tulajdonképpen nem számít, hogy félbemarad-e az ügylet; a menedzserek új, még jövedelmezőbb üzlet után is nézhetnek – értékelte az MU lehetőségeit Drew Barrand, a brit sportgazdasági elemző cég, a Sport Industry Group médiaigazgatója. – A Unitednél nyilvánvalóan hosszú távú együttműködésre törekednek a szponzorokkal, ilyen értelemben tehát az AIG-vel kötött szerződés igencsak sikeres, amit alapvetően nem lenne érdemes felbontani. De éppenséggel az se baj, ha fel kell. Mostanság a legtöbb sportszervezet nehezen éri el céljait a szponzori piacon, de a Manchester United olyan kimagasló értékű márka, amellyel nem lesz gond legalább olyan jó feltételekkel üzletet kötni, mint tették az AIG-vel.”
A Formula–1 is bajba kerülhet a csőd miatt
Az amerikai jegybank persze nem mindenkivel ilyen bőkezű. Az Egyesült Államok negyedik legnagyobb bankja, a Lehman Brothers például azért ment segítségnyújtás nélkül csődbe nem csekély, 613 milliárd dollárnyi adósság felhalmozása után, mert a FED szerint a piacok viszonylag jól felkészültek a pénzintézet összeomlására. Más kérdés, hogy mit szólnak ehhez a Formula–1 világában – a bank ugyanis a Formula One Group második legnagyobb részvényese volt (16.8 százalék). Most állítólag a többségi tulajdonos (70) CVC-n a sor, hogy a Lehman Brothers helyébe lépjen, és megszüntesse a bizonytalanságot a „száguldó cirkusz” kereskedelmi jogaiért felelős cégnél.
Az alapvető bizonytalanságot persze még ez sem szüntetné meg. A Formula–1 ugyanis az egész sportvilággal együtt éppen ezekben a napokban szembesül a korábban oly lazának hitt függéssel, amely keresztül-kasul behálózza az üzleti élet valamennyi területét, és ami válsághelyzetben kivétel nélkül magával rántja a pénz- és hitelintézeteket, a különböző vállalatokat… Sőt akár a sportszervezeteket működtető cégeket, a sportvállalatokat is.
Mert bár itt még nem tartunk, még jóstehetséggel is nehéz lenne előre jelezni a további „szövődményeket”.
