Helyzetekig jutottak

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.10.06. 02:46
Címkék
Döntetlennel végződött az egy hete még egyaránt gólt szerző két magyar légiós csatája, miután Hajnal Tamás Dortmundja 1–1-re végzett hazai pályán a Huszti Szabolccsal felálló Hannoverrel.

Huszti Szabolcs továbbra is veretlen a Bundesligában Hajnal Tamás ellen – vonhatjuk meg magyar szempontból a Dortmund–Hannover mérkőzés mérlegét. A nemzetközi porondra igyekvő két csapat 1–1-es döntetlenre végzett egymással, igaz, mindkét honfitársunk tehetett volna azért, hogy együttese győztesen hagyja el a hivatalosan – nem nehéz kitalálni: gazdasági okokból – Signal-Iduna-Park nevű, egyébként csak Westfalenstadionként emlegetett arénát.

Hajnal például 1–0-nál „normális” körülmények között gólpasszt adott a szöglete után a kapuba fejelő Robert Kovacnak, de Wolfgang Stark bíró (és partjelzője) szerint a labda nem haladt át a gólvonalon (áthaladt, a felvételek szerint Robert Enke már bőven belülről ütötte ki a labdát), aztán ziccert rontott, míg Huszti előtt 1–1-nél óriási helyzet adódott, de nyolc méterről egy hajszállal eltévesztette az üresen tátongó kaput.

Így aztán ő még mindig nem könyvelhette el első gólját vagy gólpasszát egy Hajnallal felálló csapat ellen (miként négy sikeres meccs után ez volt az első olyan Dortmund elleni bajnokija, amelyen nem volt eredményes), míg Hajnal először nem került fel a kanadai táblázatra a honfitársa ellen vívott összecsapáson. Az előző évadban a Karlsruhe irányítójaként az otthon elszenvedett 2–1-es vereség alkalmával gólpasszt adott, a hannoveri 2–2 során pedig eredményes volt – csak éppen az első győzelem hiányzik még mindig.

A Hamburgnak viszont öszszejött az első siker a Barátság Stadionjában Cottbusban, és ezzel a HSV visszavette a vezetést a tabellán. Igaz, az északiak nem kapkodták el a döntést, Mladen Petric szöglet utáni fejesből csak a 90. percben szállította a nagy ugráshoz szükséges gólt.

A horvát csatárnak ez volt szezonbeli harmadik Bundesliga-gólja, és mindhárom győzelmet ért! A HSV a Leverkusen (3–2), a Mönchengladbach (1–0) és most a Cottbus ellen is neki köszönhette a győzelmet.

Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
10 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
12 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
37 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
47 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
51 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik