Czégaiék az élen

T. A.T. A.
2008.10.08. 01:23
Címkék

A szélen ezúttal semmi sem múlt. Az előző napi enyhe fuvallatok után kedden jó szélben vitorlázhattak a tengeri nagyhajós bajnokság résztvevői Biográdban, úgyhogy ki is használták a lehetőséget – a tervezett kettő helyett három futamot rendeztek. A Bavaria 42-es osztályban a Czégai Péter kormányozta hajó továbbra is százszázalékos, ami azért is nagy szó, mert mögötte bizony jó néhány „keresztbeverés” volt, az ideiglenes dobogósok egymásnak adták a stafétát. Persze ebből egyelőre korai messzemenő következtetést levonni, Czégaiék mindenesetre újabb lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy megszerezzék harmadik tengeri bajnoki címüket. „Szeretjük a hajónkat, de nemcsak azt, embereinket is felkészítettük a versenyre” – mondta a rutinos kormányos, akinek taktikája egyelőre kifogástalanul érvényesül. Mögötte a nagy rivális, Kelemen Tamás irányította alakulat következik – elég nagy hátrányban. Érdekesség, hogy az ORC hajóosztályban induló olimpiai ezüstérmes úszó, Cseh László is élvezi a számára újdonságot jelentő sportágat: egyre rutinosabban tájékozódik a kötelek és a vitorlák között.

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
11 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
13 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
38 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
48 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
52 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik