Íme, a jóslat: győzünk!

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 00:38
Címkék
Hétfőn, három és egynegyed órás repülőút után megérkezett Máltára a magyar válogatott. A szombati, Albánia elleni 2–0-s győzelem után szerdán Ta’ Qaliban 19.30 órakor pályára lépő együttes a leszállást követően este már edzett is a szigeten. Jó hír, hogy az eltiltását letöltő Gera Zoltán visszatérhet a csapatba, rossz viszont, hogy az albánok elleni mérkőzésen megsérülő Hajnal Tamás játéka egyelőre kérdéses. Erwin Koeman ettől függetlenül bizakodó, és arra kéri futballistáit, hogy szerda este se legyenek türelmetlenek.

Ezúttal nem volt szembeszél… Egy hónappal ezelőtt a stockholmi világbajnoki selejtezőre utazva az erős légáramlatok alaposan megviccelték a válogatottat: a tervezett háromórás repülőút helyett csaknem négy órán át zötykölődött a levegőben a csapat. Akkor morgolódott is a szárnyak közelében ülő néhány játékos, mondván, a propeller hangos búgása minden, csak nem nyugtató a fülnek.

Az időjárás most kegyébe fogadta Erwin Koeman csapatát. Habár a csapat ugyanazzal az alig ötven személyt befogadni képes, légcsavaros repülővel indult útnak Máltára, amellyel Svédországot megjárta, a légvonalban csaknem azonos távolságot (1350 kilométert) ezúttal a kisgép három óra tizenöt perc alatt tette meg.

Legalább több idő jutott a pihenésre…

A hétfői program ugyanis feszes volt: a válogatott tagjai a leszállást követően nyomban a szállodába buszoztak, ahol a szobák elfoglalását és a kipakolást követően az esti edzésig csendespihenő következett. Máltán most nyaralóidő van: napsütés, huszonöt Celsiusfok, még megmártózásra is alkalmas hőmérsékletű a tenger, azonban a futball nem turistamulatság.

Erwin Koeman éppenséggel dolgozott. A kapitánynak jutott némi pluszideje a szerdai ellenfél feltérképezésére. Erwin Koeman kézhez kapta a szombati >>>

Legfrissebb hírek

Eddig sosem hallott olimpiai sztorik a Sportemberekben

Egyéb egyéni
5 perce

Célkeresztben a jövő – sikeres évet zárt a magyar kajak-kenu

Kajak-kenu
14 perce

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Csupasport
54 perce

A Budafok felbontotta Mészöly Géza szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Sportlövő-vb: Péniéknek nem okozott gondot a selejtező összetettben, csapatban tizedikek

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: revansot vettünk a 2:6-ért

Népsport
1 órája

Megterhelő két meccsre számít a futsalválogatott szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
1 órája

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik