Két hétig Erdélyben

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.17. 01:09
Címkék

Kéthetes túrára indult szerda este a DAB.Docler, amely legközelebb a hónap utolsó napján szerepel otthon. Addig Erdély vendégszeretetét élvezi – kis ingázással. Merthogy jövő pénteken a Progym-Hargita Gyöngye, vasárnap meg az SC Csíkszereda ellen vív Mol Liga-meccset, ezen a hétvégén pedig a Kontinentális Kupa lesz műsoron – amelynek keretében szintén összecsap az SC-vel: a négycsapatos, telepített csoport utolsó mérkőzésén, vasárnap este. Ma délután a szerbiai Novi Sad, szombaton a spanyol Puigcerda ellen készülhet a rangadóra, amely az SC elleni csata lesz. Bár megemlítendő, hogy a Novi Sad az előző selejtezőben kiejtette a horvát Mladost Zagrebet is, úgyhogy nem árt figyelni.

Nagyobb baj azonban, hogy az Újváros tele van sérülttel, közöttük súlyossal. Magosi Bálint, az első sorok fontos embere szívizomgyulladással meghatározatlan időre kiesett.

Ettől függetlenül is tovább szeretnének lépni azonban az Acélbikák, ennek esélyét jócskán csökkenti, hogy a csapat kilenc ponttal van lemaradva az SC mögött a bajnokságban (többek között azért, mert az SC legutóbb győzni tudott a HC Csíkszereda ellen, elsőként a Mol Liga résztvevői közül). S az sem túl reménykeltő, hogy habár otthon 5–1-re győzött az SC Csíkszereda ellen, idegenben 6–1-re kikapott. Mindez azért fontos, mert csakis az első helyezett jut a következő fordulóba.

Legfrissebb hírek

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
6 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
28 perce

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
34 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
36 perce

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
52 perce

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik