A HÉT

2008.11.03. 22:08
Címkék

Mellvédőben a csatár Mellvédőben a csatár

DUNAHARASZTI. Csaknem három hónap elteltével pályára lépett Kajdácsi Imre, a Dunaharaszti MTK csatára. Az NB III Duna-csoportban szereplő klub labdarúgójának augusztus közepén a Dorog elleni bajnokin egy ütközés következtében négy bordája eltört, bevérzett a tüdeje, négy napig mesterségesen altatták az orvosok. A vártnál gyorsabban felépült súlyos sérüléséből, s a hét végén speciális mellvédővel végigjátszotta a Soroksár (0–2) elleni mérkőzést.

Nyolc hónap ütésért

ERDŐTELEK. A Heves megyei szövetség fegyelmi bizottsága 2009. június 30-ig mindennemű labdarúgó-mérkőzéstől eltiltotta Tóth Rolandot. A megyei II. osztályban szereplő Erdőtelek SE játékosa a Mátraderecske elleni találkozón arcon ütötte Forgó Zsolt játékvezetőt.

Műtét után gólkirályság

VASSZÉCSENY.Öt gólt szerzett az elmúlt hét végén Pungor Dávid, a Vas megye I. osztályban szereplő Vasszécseny csatára a Balogunyom ellen. A 21 esztendős futballista nyolc, majd kilencéves korában mozgáskorrekció miatt csípőműtéten esett át. A Haladás korosztályos együttesében is szerepelt, ám az operációk után szervezete nem bírta a nagyobb terhelést, így profi szerződést egyelőre nem kaphat. Szombathelyről visszatért nevelőegyesületéhez, és Vasszécsenyben gólkirályi címet szerzett.

Létszámhiányos a csapat

LÁTRÁNY.A Somogy megyei szövetség fegyelmi bizottsága egy pontot vont le a megyei II. osztályban szereplő Látránytól, miután két meccsen (Balatonföldvár, Balatonberény) is 11 játékosnál kevesebben léptek pályára a kezdőcsapatban.

Legfrissebb hírek

Vendégszurkolók nélkül rendezik a glasgow-i rangadókat

Minden más foci
4 perce

Újra vezetnek a hazaiak – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 perce

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

Labdarúgó NB I
20 perce

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
31 perce

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
34 perce

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
36 perce

A Mosonmagyaróvár legyőzésével rajtolt a Kisvárda a női kézi NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Vuelta a Espana: Wout van Aert diadalmaskodott a hőségben

Kerékpár
43 perce