A szakadékon innen és túl

2008.11.03. 22:08
Címkék

végéhez közeledne. A keddi BL mérkőzést például csak a Roma elmúlt két szezonjának szép emlékei és a dicső múlt miatt tartjuk háromesélyesnek.

Pedig… A Chelsea az elmúlt hetekben éppen az olasz csapatéval ellentétes utat járt be, októberben és novemberben csupán egy gólt kapott (igaz, azzal meg is verte a Liverpool), a BL-ben pedig még egyetlen csapat sem tudta bevenni a kapuját. A Premier League-ben legutóbb a Fülöp Mártonnal felálló Sunderlandet gázolta el 5–0-ra (többek között Nicolas Anelka mesterhármasával), a BL-ben szerzett hét pontjával vezeti csoportját, és ha a Stadio Olimpicóban nyer, miközben a Bordeaux kikap Kolozsváron, már biztos résztvevője a nyolcaddöntő mezőnyének. Vagyis a kékeknél rózsás az élet, még úgy is, hogy hétfőn kiderült: Ashley Cole sérülése miatt kihagyja a római túrát.

S akkor mi van? – vonhatják meg a vállukat a hírre Londonban, és alighanem ezúttal indokolt is a magabiztosságuk, hiszen a súlyos „beteg” Romát elintézni Cole-lal és Cole nélkül sem tűnik igazán nagy kihívásnak. Félő, hogy szerdán egy római iskolában a hetes kénytelen lesz ismét a következő mondattal előállni: „Tanár úrnak tisztelettel jelentem, az osztály létszáma huszonöt, hiányzik Spalletti!”

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
22 perce

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
25 perce

Kerkez labdaszerzése után vezet a Liverpool az Ipswich Town ellen

Angol labdarúgás
29 perce

La Liga: Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női kosárlabda-vb: Magyarország–Franciaország

Kosárlabda
35 perce

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
53 perce

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
59 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
1 órája