Amerikába is elmenne

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.11.03. 22:08
Címkék

Meglepetést keltett, amikor Kovács Péter az élvonalbeli Strömsgodsetet elhagyva a másodosztályban szereplő Odd Grenlandhoz igazolt. Az elmúlt évad azonban bizonyította a csatár döntésének helyességét: 28 meccsen szerzett 22 találatával gólkirály lett, klubja pedig az első helyen jutott fel az elitbe.

Bajnoki és gólkirályi címet szerzett csapatával, az elmúlt szezont nézve maradt önben hiányérzet?

Egyáltalán nem, a vezérkar, az edző és én is elégedett vagyok a teljesítményemmel. Noha az utolsó fordulóban 5–1-es vereséget szenvedtünk, annak a találkozónak már nem volt jelentősége.

A norvég bajnokság tavaszi-őszi rendszerben zajlik, hogyan használja ki a téli szünetet?

Még tíz napig itt leszek, aztán „nyaralok” kicsit, a karácsonyt Magyarországon töltöm, majd januárban megkezdjük az alapozást. A norvég élvonal a következő évtől kezdve már 16 csapatos lesz, márciusban kezdődik a bajnokság, és később is ér majd véget, de már 2002 óta játszom itt, úgyhogy megszoktam a körülményeket. Jól érzem magam, és futballistaként magasabb életszínvonalon lehet itt élni, persze a fizetések nem a Premier League szintjén vannak.

Első idényét zárta az Odd Grenlandban. Hosszú távra tervez a skieni együttesnél?

Kétezer-tíz decemberéig szól a szerződésem, szerintem inkább a nyáron lesz aktuális a téma, akkor kerülhet szóba a hosszabbítás. Norvégián belül biztosan nem váltanék, de a barátnőm szintén futballozik, és a tavasszal indul a női profi bajnokság az Egyesült Államokban, úgyhogy ha oda igazol, lehet, hogy követem. Szívesen kipróbálnám magam az MLS-ben is.

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Duplantis bemelegítés közben megsérült, már Van Niekerk világrekordja is veszélyben!

Atlétika
11 perce

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
21 perce

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
49 perce

Luis Enrique szerződést hosszabbított a PSG-nél

Francia labdarúgás
52 perce

Vinícius az üres kapuba sem talált be – Real Betis–Real Madrid 0–0

Spanyol labdarúgás
54 perce

A Veszprém és az Aramis is kiütötte ellenfelét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
58 perce

Alulmaradt a kazahokkal szemben, nem jutott be a nyolc közé a magyar válogatott a socca-vb-n

Magyar válogatott
1 órája

Férfi vízilabda MK: fölényesen nyerte a címvédő a tavalyi döntő visszavágóját

Vízilabda
1 órája