Elmaradt a győzelem

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.11.03. 01:32
Címkék

Jót tett a fehérvári hölgyek önbizalmának, hogy a szerdai bajnoki meccsen legyőzték a cseppet sem lebecsülendő Hódmezővásárhelyt, amely alighanem nagyobb játékerőt képvisel a görög Patrasznál. Ahogy Sótonyi László vezetőedző elmondta, győzelmi kényszerben játszott csapata, amit jól viselt. Csak a Fehérépnek volt veszítenivalója azon a találkozón, és így volt ez Patraszban, az EHF-kupában is. Csütörtökön gyúrás várt a győztesekre, pénteken két edzés és videós elemzés, szombat reggel görögországi utazás, aztán két edzés, majd a kupameccs. Azért óvatosak maradtak a fehérváriak a környezetváltozás és a játékvezetés miatt, de pontosan tudták, hogy ellenfelük idősebb játékosokra épül, ellenük pedig nekik kell jobban bírniuk a hatvan percet – vagyis a győzelemért szálltak harcba. A félidei állás már sejtette, hogy ehhez minden erőt mozgósítaniuk kell, a házigazda veszélyes, bár alig van bevethető játékosa. A lefújás előtt öt perccel két góllal vezettek a mieink, a végére kialakuló döntetlen viszont azt jelenti, hogy a párharc Székesfehérváron dől el. Továbbra is lényegesen esélyesebb a magyar együttes, de a mostaninál többre lesz szüksége a tizenhat közé jutáshoz.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
1 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
1 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
1 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
1 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
1 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája