Emelésben volt sikeres a Loki

A mérkőzésről tudósított: SOMOGYI ZSOLT, TŐSÉR NORBERTA mérkőzésről tudósított: SOMOGYI ZSOLT, TŐSÉR NORBERT
2008.11.03. 01:32
Címkék
Az utóbbi négy bajnoki címen a Debrecen és az MTK osztozott. A két együttes összecsapása mégsem hozott igazán jó és élvezetes kilencven percet. Talán azért, mert nagyon sokan hiányoztak mindkét csapatból.

Vajon ki számít nagyobb hiány zónak: Kanta József az MTK-ból vagy Sándor Tamás a DVSC-ből? A magyar mezőnyben meghatározónak mondható két karmester nem lehetett ott az öszszecsapáson – mint ismert, Kanta József súlyos térdsérülésből gyógyul, és a hírek szerint a téli felkészülésre lesz újra teljesen egészséges, Sándor Tamás pedig hosszabb kihagyás után a hétközi, Vasas elleni Ligakupa-mecscsen tért vissza, ám Angyalföldön meghúzódott a combja, így nem tarthatott társaival a vasárnap esti rangadóra.

Mert rangadó volt ez – ha másért nem, hát azért, mert a Ferencváros 2004-es bajnoki címe óta csak ez a két csapat tudott aranyérmet szerezni. 2008-ban az MTK végzett az élen, előtte pedig háromszor sorozatban a Debrecen. Igaz, a jelek szerint a múlt semmit sem számít, hiszen a DVSC kezdőcsapatában már senki sem volt ott azok közül, akik a Loki első bajnokcsapatában játszottak, azóta ugyanis sokat változott, fiatalodott az együttes, de még annál is többet az MTK. Garami József szakmai igazgató kimondottan balszerencsés körülmények között készült az összecsapásra. Kanta József mellett nem számíthatott Pál András, Pátkai Máté és Szabó Ádám játékára sem, és – ha lúd, legyen kövér… – a találkozó előtt Urbán Gábor is belázasodott, így a kék-fehérek sohasem látott összeállításban kezdtek. A középső védő Pintér Ádám lett a balbekk, az ezen a poszton szereplő Melczer Vilmos a középpályán kapott szerepet, míg Urbán Gábor helyett az 1990-es születésű Gosztonyi András lépett pályára. >>>

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
2 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
2 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
2 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája