Tóth ezüstérmes lett Salzburgban

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2008.11.03. 01:32
Címkék
A szombati csapatgyőzelem után vasárnapra is maradt minek örülni a salzburgi Pro Tour-versenyen: Tóth Krisztina egyéniben ezüstérmet szerzett a viadal záró napján.

Tóth Krisztina ott folytatta, ahol október elején, a szentpétervári Európa-bajnokságon abbahagyta. Az akkor három érmet szerző klasszis az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának salzburgi állomásán is csak azért kényszerült alább adni, mert párosküzdelmeket ezúttal nem rendeztek: az ezt a számot felváltó csapatversenyt ellenben Póta Georgina és Lovas Petra oldalán megnyerte, egyéniben pedig vasárnap a döntőig verekedte magát.

Egy pillanatra érdemes viszszatekinteni a csapatküzdelmekre, a Téglás Péter vezette női válogatott ugyanis továbbra is remekel. A tavalyi Eb-elsőség, az idei vb-5. hely és a kontinensbajnoki ezüst után Salzburgban is csak a magyar lányok tudtak ellenállni az „ázsiai inváziónak”: az elődöntőben a két honosított kínaival játszó lengyeleket verték meg 3:2-re, a fináléban az ugyancsak egy kínai légióssal felálló (egy másikat pedig pihentető) spanyolokat győzték le 3:0-ra. Lányaink, akik 2006 óta csak egyszer, a mostani Eb-döntőben kaptak ki európai válogatottól (pontosabban az ugyancsak ázsiaiakkal feldúsított hollandoktól), egyedül az éppen egy éve lengyellé lett Li Qiannal nem bírtak, de az ő stílusa ellen már hosszú ideje nem találják az orvosságot.

Így aztán Tóthnak sem volt sok reménye Li Qian ellen az egyéni döntőben, ahová a japán Hiura Reiko legyőzésével jutott be. S a magyar lány hiába is próbálkozott, csak néha tudta megszorítani a legjobb 16 között Pótát is elbúcsúztató riválisát. Li Qian végül 4:1-re nyert, ám Tóth Kriszta ezzel együtt sem volt szomorú – sőt.

„Úgy érzem, nagyon régen ment ilyen jól védőjátékos ellen, de ez sem volt elég. Januárban sikerült egyszer megvernem Li Qiant, de ha jó formában van, nem nagyon van olyan európai, akit ne múlna felül – mondta Tóth. – Így is nagyon boldog vagyok, ajándék számomra ez a szereplés, még akkor is, ha ezúttal nem volt olyan erős a mezőny, sok ázsiai távol maradt. Mondtam is a többieknek a csapatverseny előtt, hogy érdemes összeszedni magunkat, most megvillanhatunk. Sikerült!”

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
3 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
3 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája