Ha csak az edzőn múlna

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2008.11.13. 01:29
Címkék
Egyelőre nem segített a REACon az edzőváltás. A menesztett Aczél Zoltán helyére kinevezett Nagy Sándor irányításával sem nyertek a rákospalotaiak az NB II-ben játszó, ám a Ligakupa-mérkőzésen csupán „második” sorát szerepeltető Ferencváros ellen.

Szombaton 5–2-re kiütötte a Bp. Honvéd a REAC-ot. A csúfos vereség Aczél Zoltán állásába került, és sokat nem gondolkodtak a rákospalotai vezetők az edző pótlásán, úgy gondolták, az ősszel már nem verik pluszköltségbe magukat, így aztán az egyelőre A-licences Nagy Sándorra bízták a csapat felkészítését a hátralévő Ligakupa-mérkőzésekre, valamint az őszi utolsó bajnoki fordulóra, amelyben az MTK lesz a REAC ellenfele.

Csodát persze senki sem várt Nagy Sándortól, ám azt igen, hogy a komplett csapat legyőzze a „tartalékjait” szerepeltető Fradit.

A szerdai mérkőzés azonban bebizonyította, hogy a bajok jóval mélyebben gyökereznek, mint hogy edzőváltással megoldhatók lennének. Nagy Sándor számára tehát „működési engedélyt” kért a szövetségtől a REAC, ideiglenesen meg is kapta. Nem úgy Balog Zoltán, a Fradi válogatott labdarúgója, aki szezon közben csatlakozott a kerethez, s csupán három találkozóra szóló játékengedélyt kapott, s merthogy lejárt, nem játszhatott a REAC ellen. Azonban a rutinos védő nélkül is majdhogynem gond nélkül nyertek a vendégek, leginkább Igor Pisanjuk, Kamate Dramane és Brettschneider László játékának köszönhetően.

Érthető a két légiós motiváltsága, hiszen bizonytalan a sorsuk. Nem titok, a Bobby Davison vezette szakmai stáb felmérte az ősz folyamán, ki mire képes a Fradi keretében, már látják a gyenge pontokat, ezért több labdarúgótól is megválnak. Aaron Downing és Matthew Bartholomew a hét elején már el is búcsúzott az Üllői útiaktól.

Persze nem marad légiósok nélkül a Fradi, hiszen az angol szakember nem titkoltan újabb külföldiek szerződtetésében bízik, s az sem titok, hogy az új szerzemények Angliából, éppenséggel a Sheffield Unitedtől érkeznének. A Fradi tehát az NB I-re készül, míg a REAC, ha tovább is így folytatja, s ha valamilyen csoda folytán nem nyer az MTK ellen, bizony elkezdheti az új, a következő bajnokságban már a másodosztályban szereplő együttes építését. Pedig a REAC-ot jól ismerők szerint soha olyan erős kerete nem volt a rákospalotaiaknak, mint most az ősszel, mégis a kiesés réme fenyegeti a csapatot. A téli szünetben vélhetően jut idő a kudarc okainak vizsgálatára...

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
18 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
21 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
23 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
34 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
41 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
51 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2 órája