Fogadás és szócsata

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2008.11.14. 23:25
Címkék
Tart a vita: a Nyugati vagy a Keleti csoport erősebb-e az NB II-ben. Egyesek állítják, a nyugati élcsapatok, a Gyirmót és a Pécsi MFC, nagyobb játékerőt képviselnek, mint a keletiek, azaz a Ferencváros és a Bőcs KSC. A tavasszal a Kaposvölgye VSC, a Lombard Pápa Termál FC, sőt az FC Tatabánya is ott lehet az első három között, míg Keleten az újabb erősítésekre milliókat költő Ferencváros behozhatatlan előnyre tehet szert. Tóth László, a bőcsiek mestere fogadna is a keleti csapatok sikerére.

Győzelemre készül a Ferencváros a Vecsési FC elleni utolsó őszi mérkőzésén, s úgy tűnik, szinte leszoríthatatlan az első helyről a Keleti csoportban. Mint azt Berki Krisztiántól, a labdarúgócsapatot működtető zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, november végén döntik el, kik maradnak, s kik távoznak a keretből, de döntenek az új igazolásokról is. Nem vitás, a Ferencváros az őszinél jóval erősebb kerettel vág neki a tavasznak, kérdés, hogy a Bőcs – a Keleti csoport második helyezettje, s egyik meglepetése – lépést tart-e a Fradival. Tóth László, a bőcsiek vezetőedzője szerint nem könnyű a zöld-fehérek nyomában maradni, hiszen nem dúskálnak az anyagiakban, s csakis morális tartással, egységes csapattal marad esély az üldözésre vagy az előzésre.

„Versenyre kényszerülünk, és nincs mese, nyitnunk kell a külföld felé – mondta Tóth László. – Megpróbálunk olyan szerződést kötni a menedzserekkel, amely után érdemes lesz hozzánk irányítani légiósaikat.”

Tóth László ugyan elismeri, magasabb a színvonal a Nyugati csoportban, ennek ellenére állítja, ha a két csoport helyezettjei összecsapnának, szinte valam e nnyi mérkőzést a keletiek nyernék.

„Jó barátom, Horváth Lajos a Kaposvölgye edzője, sokat beszélgetünk a két csoport közti különbségekről, s most nagyobb összegben fogadnék vele, hogy a Fradi legyőzné a Gyirmótot, a DVSC-DEAC a Kaposvölgyét, de még a nálunk az utolsó helyen szerénykedő Tököl is nyerne a Barcs ellen – állítja Tóth László.

A bőcsi szakvezető szerint bár jobb futballisták szerepelnek nyugaton, a Keleti csoport együtteseinek labdarúgói agresszívebbek, s jóval többet futnak, mint a másik csoportban játszók.

Nyugaton a jelenleg harmadik helyen álló Kaposvölgye VSC szereplése az egyik legnagyobb meglepetés. Horváth Lajos együttese csupán négy ponttal marad el a listavezető Gyirmót mögött.

„Nem lehet egy lapon említeni a Keleti és a Nyugati csoportot – kezdte Horváth Lajos. – Itt nagyobb a játéktudás, s magasabb a színvonal. Nyugaton öt-hat egyforma játékerőt képviselő együttes van, s nem két csapat között dől majd el a feljutás. Igaz, az őszi sorrend már nem változik, de a Gyirmóton, a PMFC-n és rajtunk kívül a Pápa és a Tatabánya is esélyes lehet tavasszal az elsőségre. Én abban fogadnék Tóth László barátommal, hogy a Bőcs elleni öt meccsből hármat a Kaposvölgye nyerne!”

Pécsett nem fogadkoznak, viszont nem titkolják: a feljutás a cél, s mint azt Róth Antal vezetőedző elmondta, sem pontszámban, sem játékban nem támasztottak speciális követelményeket csapata elé, ám jövőre az élvonalba várja mindenki a PMFC-t. Ehhez persze Kiprich Józsefnek, a listavezető Gyirmót SE vezetőedzőjének is van némi beleszólása...

„Kemény tavasz vár ránk – mondta Kiprich József – Még semmi sem dőlt el. Noha sokkal nagyobb küzdelem várható nálunk, mint keleten, de mi nem foglalkozunk ezzel. Most éppen a Budaörs legyőzésére koncentrálunk.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája