Kell egy jó középső védő!

B. B.B. B.
2008.11.14. 12:48
Címkék

Dicséret a védelemnek: a legutóbbi négy mérkőzésén mindössze két gólt kapott a válogatott. A hátsó alakzat ezeken a találkozókon – a svédországi két megingástól eltekintve – magabiztosan állt a lábán, ami nagyrészt az állandóságnak köszönhető. Erwin Koeman eddig hét mérkőzésen ült a magyar válogatott kispadján, és ezeken a találkozókon a hátsó négy poszton leginkább öt játékosra támaszkodott: Juhász Roland, Vanczák Vilmos, Szélesi Zoltán, Bodnár László mellett Bodor Boldizsár játszott a legtöbbször, rajtuk kívül Lőw Zsolt kétszer, Vaskó Tamás pedig egyszer volt a kezdőcsapat tagja.

A statisztika jól mutatja, a kapitány leginkább a két belső védőjében bízik: Juhász Roland mind a hét, Vanczák Vilmos pedig hat találkozón helyet kapott a kezdőcsapatban. A felsorolt öt, állandónak mondható kerettagon kívül az Észak-Írország elleni találkozóra a kapitány Vaskó Tamást és Tímár Krisztiánt hívta be a keretbe, és bár a belfasti mecscsen aligha lesz gond a védelem összetételével, nem árt most felkészülni rá, hogy az Albánia elleni, márciusi világbajnoki selejtezőn Juhász Roland nem léphet pályára. Hogy aztán Erwin Koeman már Észak-Írországban elkezdi-e a pótvédőt keresni, vagy majd csupán a februári, Izrael elleni barátságos mérkőzésen, nem tudni.

De lássuk, ki jöhet számításba középső védőként!

A keretbe most behívott Vaskó Tamás aligha, az Újpestről az olasz másodoszályba szerződő védő ugyanis csak elvétve játszik az Avellinóban, a mérkőzéshiány pedig ezen a poszton végzetes is lehet. Az egyik megoldás Tímár Krisztián lehetne, csakhogy a Plymouth Argyle légiósa kisebb sérüléssel bajlódik.

„Néhány napja az edzésen meghúzódott a belső térdszalagom – mondta érdeklődésünkre Tímár Krisztián. – Három nap teljes pihenőt rendeltek el a csapat orvosai, és bár csütörtökön már panaszmentesen futottam, aligha utazom el a hét végi bajnokira a csapattal. A kezelésektől sokat javult a lábam, de egy mérkőzést még biztosan nem bírna el. Nem tudom, Erwin Koeman ennek ellenére meghív-e a szűkebb keretbe, de miután a hétvégén megszületett a kislányom, aligha hagynám itt örömmel a páromat a néhány napos kisbabával.”

A belső védő pozíciójában nem árt Gyepes Gáborra sem figyelni, a 27 éves futballista hosszú sérülését követően lassan újra formába lendül, a Cardiff City szakmai stábja elégedett a teljesítményével. A tavasszal ő is megoldást jelenthet.

Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
22 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
22 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
33 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
51 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája