Gombás varázslatos volt

R. CS.R. CS.
2008.11.30. 01:32
Címkék

A mesterfokú bajnokság első napján a sportág kedvelői a szombathelyi születésű Gombás Laura magabiztos és nőies mozdulataiban gyönyörködhettek a Tornacsarnokban. A hét hónapja a Postás SE színeiben versenyző fiatal tehetség valósággal elkápráztatta a közönséget, ám ami ennél is fontosabb, a pontozókat is.

Balázs Bernadett tanítványa szinte hiba nélkül teljesített minden szeren – kivétel a felemás korlát, amelyen a felkapás, illetve a leugrás okozott kisebb gondot –, míg legnagyobb vetélytársa, Böczögő Dorina korántsem hozta élete formáját. Pedig az ostravai Világkupán remeklő békési tornász jól kezdett – ugrásban a legmagasabb pontszám az ő neve mellé került –, ám a folytatásban már egyre többször rontott. Az utolsó szeren, talajon végképp eldőlt az aranyérem sorsa: Böczögő első ugrósorából kilépett, sőt a pontozói ítélet szerint a kezét is letette, így öt tizedet levontak tőle. Ezután már egyáltalán nem volt meglepő, hogy miképp az áprilisi országos bajnokságon, Gombás állhatott fel a dobogó felső fokára.

A férfiaknál a nap végén a leépített talajgyakorlattal induló Hetrovics Marcell ünnepelhetett. Rá is fért már a Ferencváros versenyzőjére egy kis öröm, hiszen az elmúlt időben nem sok oka volt a mosolygásra.

„Három héttel ezelőtt elszakadt egy izomrost a vádlimban, így nem nagyon tudtam edzeni. S hogy ez a hét se múljon el baj nélkül, kis betegséget is összeszedtem”– osztotta meg a felkészülés nehézségeit az új bajnok. Bár az általa mumusnak nevezett lólengésben most is adódtak problémái, a korláton és a nyújtón mutatott produkciójával elégedett volt, de teljessé csak akkor válhat az öröme, ha a vasárnapi szerenkéntin is bizonyítani tud.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
12 perce

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
18 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
19 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
27 perce

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
32 perce

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
55 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
1 órája

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
1 órája