Barta Nóra nagy tervei

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
2008.12.01. 02:10
Címkék

Két új ugrás. Egy program, amely ha összeáll, a világot jelentheti. A pekingi olimpián 3 méteres műugrásban 12. Barta Nóra térdműtét, két és fél hónapos kihagyás után ismét Hollandiában edz, és már a jövő évadra készül. Nem lesz egyszerű menet. Grand Prix-versenyek egymás után (Rostockban, Rómában, Madridban és az Egyesült Államokban), valamint Európa- és világbajnokság. Barta azonban egyáltalán nincs megszeppenve. „Új erőre kaptam, és végre teljes erőbedobással edzhetek”– mondta bizakodva a sportoló. Barta Nórára fontos feladat vár: be kell építenie programjába két új ugrását, a delfin két és fél szaltót csukamozdulattal, illetve az előre három és fél szaltót szintén csukamozdulattal (korábban mindkettőt felhúzott térdekkel ugrotta). Ha sikerül, ott lehet a világelitben. Senki ne higgye azonban, hogy itt a vége! Ha ugyanis a negyedik ugrását, az Auerbach két és fél szaltót sikerülne három és féllel végrehajtania, amit csak férfi versenyzőktől látni, még erősebb lenne az ugrássora. Csak a rend kedvéért: jelenlegi ugrásának nehézségi foka 2.8, a „férfi” változaté 3.5. Egy biztos: Barta jó úton jár a felkészülésben, hiszen már majdnem minden ugrását gyakorolta, első kisebb nemzetközi versenye, az Eindhovenben rendezendő PSVkupa pedig csak februárban lesz. Addig bőven van még ideje tökéletesíteni a technikáját.

Legfrissebb hírek

A románok egyenlítettek a szünet előtt Bukarestben – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
16 perce

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
17 perce

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
18 perce

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
23 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
2 órája