Vajda megköszönte

L. Á.L. Á.
2008.12.06. 23:27
Címkék

Vajda Attila egyenes em ber. Ami a szívén, az a száján. Sosem leplezi örömét, ahogyan bánatát sem takargatja. Így volt ez a pekingi olimpia után is, amikor nem rejtette véka alá: méltánytalannak tartja, hogy az olimpiai extra jutalmak elosztásánál őt kifelejtették a sorból. Az előzetesen lefektetett összegek mellé pluszpénzt kapott az olimpiai bronzérmes Kozmann György, Kiss Tamás kenupáros, az aranyérmes Kovács Katalin és Janics Natasa, valamint a harmadik olimpiai győzelmét szerző férfi vízilabdaválogatott is.

Vajdáról azonban megfeledkeztek, mint akkoriban fogalmazott: a minisztériumban leértékelték az aranyát.

A Magyar Kajak-kenu Szövetségben azonban nem mentek el az ügy mellett, és pénteken, amikor ünnepélyes keretek között Vajda Attila neve is felkerült a szövetség székházában elhelyezett Bajnokok márványtáblájára, átnyújtottak neki egymillió forint extra prémiumot.

És akkor Vajda Attila ismét szót kért. Olimpiai bajnokunk mosolyogva, csillogó szemmel köszönte meg a nevét megnevezni nem kívánó szponzornak az összeget, amelyet azonban nem saját céljára fordít. Az ünnepi pillanatokban a terembe invitált öt fiatalembert, akik edzőpartnerként rengeteget segítettek neki abban, hogy valóra válthassa élete nagy álmát, az olimpiai győzelmet.

„Három szegedi és két budapesti srácot szeretnék behívni a terembe. Hiszen ők is rászolgáltak arra, hogy velem együtt ünnepeljenek, hogy megosszam velük ezt a pillanatot” – magyarázta Vajda Attila, aki elmondta, ezt a pénzt edzőpartnerei, azaz Mike Róbert, Tóth Márton, Fürdök Gábor, Horváth Gábor és Makai Tibor között osztja szét, valamint szeretné a Kolonics György Alapítványt is támogatni, amelyet Kozmann György képviselt ezen az eseményen.

Vajda Attila egyenes ember. Mert ami a szívén…

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája