Sabáli Balázs: vége!

2009.01.19. 01:41
Címkék

Lemondott az Atomerőmű fiatal trénere Vasárnap lemondott vezetőedzői posztjáról Sabáli Balázs, a férfi A-csoportban szereplő Atomerőmű SE szakvezetője, amit a klub elnöksége el is fogadott. Az elmúlt négy találkozón négy vereséget szenvedett el a bajnokságban a Paks, legutóbb a Pécstől kapott ki. A szombati csúfos zakó (49–84) után Tóth János szakosztályelnök kijelentette, a katasztrofális szereplésnek súlyos következményei lesznek. Vasárnap estére már el is dőlt: Sabáli Balázs nem marad a Duna-parti városban. A 2007 óta Pakson dolgozó, 31 éves szakvezető irányításával az Atomerőmű tavaly Magyar Kupát nyert. A klub egyöntetű véleménye szerint a gyenge játék okai mentális problémákra, az akaraterő, a fegyelem és a vezetés hiányosságaira vezethetők vissza, s a csapat irányítása ki csúszott a vezetőedző kezéből. A klub a napokban megkezdi az új szakvezető keresését.

„Délután felajánlottam a lemondásomat – kezdte a kissé megviseltnek tűnő Sabáli Balázs. – Decemberben még semmi sem mutatott arra, hogy így összezuhanunk, s noha a vereségeink nagy része kis különbségű volt, a Pécs ellen már szétesett a csapat. A játékosok nem felejtettek el játszani, én nem felejtettem el a szakmát, noha követtem el hibákat. Nem tudtam elérni, hogy kikecmeregjünk a gödörből. Úgy láttam, a csapatnak új impulzus, új edző kell a feltápászkodáshoz. Én nehezen élem meg a vereségeket, de amikor azt látom, hogy némely játékos könnyedén túlteszi magát rajta, nem viselem el. Az új edzőnek elsősorban a légiósokat kell ráncba szednie”.

Legfrissebb hírek

Duarte és Stopira is ott van a Zöld-foki-szigetek vb-keretében

Foci vb 2026
9 perce

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 perce

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
26 perce

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
39 perce

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
1 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
1 órája

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik