Hiába nyert a DAB

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.01.20. 23:50
Címkék
A Dunaújváros legyőzte az NZ Starst, de a bajnokság végrehajtó bizottságának döntése értelmében elveszített három pontot, s ezért lemarad a rájátszásról.

A DAB.Docler számára a tegnapi mérkőzés lett volna az utolsó alkalom, hogy megtartsa esélyét a rájátszás legjobb négy csapata közé kerülésre, utolsó alapszakaszbeli fellépésén ugyanis nyernie kellett, hogy megelőzze ellenfelét, az NZ Starst. Csakhogy hiába a remek meccsen aratott 3–2-es siker, mivel a Mol Liga végrehajtó bizottsága másodfokon megfosztotta három ponttól, a fővárosi együttes mögött maradt.

A DAB korábban megóvta a HC ellen 12–3-ra elveszített meccset, mert a romániai gárdában a megengedettnél több idegenlégióst neveztek. Első fokon a végrehajtó bizottság megsemmisítette a végeredményt, és 5–0-val a Fejér megyeieknek adta a három pontot. A csíkiak fellebbeztek a döntés ellen, és a kedden megszületett ítélet értelmében viszszaállt az eredeti végeredmény. Azaz a Dunaújváros a liga honlapján található tabella szerint az alapszakasz végén 62 ponttal áll, míg az NZ-nek úgy van 63 egysége, hogy csütörtökön még pótolnia kell az SC Csíkszereda elleni elmaradt meccsét. Azaz a Stars bejutott a rájátszásba.

Legfrissebb hírek

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
3 perce

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
17 perce

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
35 perce

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
7 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
7 órája

A jövő Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
7 órája

Ligue 1: kikapott a városi vetélytárstól a PSG, Dembélé megsérült

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik