Sokat kell fejlődni

2009.01.20. 23:50
Címkék

Szerdán veszi kezdetét a 2009. évi világliga-sorozat, és ahogy korábban többször, a magyarok az idén sem vesznek részt a legkevésbé rangos nemzetközi megméretésen. Mégis lesz magyar érdekeltség, ugyanis az Olaszországgal és Montenegróval egy csoportban szereplő Romániát a Honvéd férficsapatának korábbi sikeredzője, Kovács István irányítja, és bemutatkozásként Olaszországban vendégeskedik együttesével.

A románok hétfő este utaztak el Olaszországba, ám délelőtt és délután még kétkapuztak a magyar válogatottal.

„Nemrég kezdtük el a közös munkát, a múlt hét óta dolgozunk együtt – tudtuk meg Kovács Istvántól. – Most még mindenki helyet kap a keretben, aki számít. A négy légióson kívül három csapatból, a Nagyváradból, a Steauából és a Dinamóból válogatok.”

A szakvezető az első benyomások alapján elmondta, hogy jelentős fizikai gondokkal küzd válogatottja, ezért a bajnokság végeztével az egész nyarat keményen végig kell dolgozniuk. Addig nagyjából havonta játszanak meccseket erős csapatok ellen (a világligában az olaszok és a montenegróiak, a márciusi Volvo-kupán pedig a magyarok ellen), amelyeken fel lehet mérni, milyen állapotban vannak a játékosok.

A román bajnokságban nemrégiben kezdődött el a rájátszás, amely úgy zajlik, hogy a legjobb négy csapat hat alkalommal mérkőzik meg egymással egy-egy torna keretében. A tornák végeztével pedig az adott helyszínen (Nagyváradon vagy Bukarestben) összegyűlik a válogatott, és a pólósok közösen készülnek. Kovács István elmondta, nyelvi nehézségei nincsenek, egyrészt mert a keretből többen beszélnek magyarul, másrészt a magyar származású Balanov László a segítője, aki, ha kell, tolmácsolja utasításait a román nemzetiségű vízilabdázóknak.

„Nagyváradon lényegesen jobbak a körülmények, azonban nem lehetünk mindig ott, így amikor Bukarestben rendezik a tornákat, ott tartok edzőtábort – mondta Kovács István, aki egyelőre nem akart beszélni a román válogatott terveiről. – Korai, nagyon korai még célokról beszélni. Fizikailag és mentálisan is sokat kell fejlődnünk.”

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: A határőrcsapat eposza

Hátsó füves
10 perce

A kapitány szerint a Márton lányokat a Williams testvérekhez lehet hasonlítani

Egyéb egyéni
16 perce

Liverpooli lábnyomok: újabb pofon – meglesz a BL-indulás az utolsó fordulóban?

Angol labdarúgás
38 perce

MLS: Messi betalált, Pintér csereként állt be az Inter Miamiba

Minden más foci
1 órája

Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

Egyéb egyéni
1 órája

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: pályán az Arsenal; folytatódik a jégkorong-vb

Ökölvívás
8 órája

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik