Amint véget ért a Franciaország–Magyarország mérkőzést (27–22) végképp lezáró sajtótájékoztató, Hajdu János papírt és ceruzát ragadott, és egy perc alatt felvázolta, milyen folytatást ígér a középdöntő. Megtört szívvel jelentjük, hogy a szövetségi kapitány az I. csoportból a házigazda horvátokat, valamint a franciákat, a II-esből pedig a dánokat és a németeket „juttatta” a legjobb négy közé, hogy aztán kigúvadt szemeinket látva hozzáfűzze: ha csütörtökön az ötödik helyért küzdhet a magyar válogatott, az már kalapemelést érdemelne.
Egyet aludva a történtekre, azt mondja, hogy jó nekünk az ötödik hely?
Kitűnő lenne! – ismételte önmagát a pénteki zágrábi edzés előtt Hajdu János. – Ahhoz, hogy az elődöntőbe kerüljünk, a horvát, francia, svéd hármasból kettőt kellene megelőznünk – na már most, ha létezik nehéz ügy, ez az. Csak a nagyon bátrak gondolhatják úgy, hogy ez sikerül.
Ön nem tartozik a merészek közé.
Inkább realista vagyok, mint vakmerő. A legjobb négy közé csupán egyetlen út vezet: mi mindhárom meccsünket megnyerjük, és a franciák közben megteszik nekünk azt a szívességet, hogy legyőzik a horvátokat. Ha javasolhatom, nagy összegben senki se fogadjon erre.
Ritka őszinte…
Lehet álmodozni, jobban mondva hiú ábrándokat kergetni, de ezzel csupán magunkat csapjuk be. Tudomásul kell venni, hogy hol a helyünk, és mivel én már tudomásul vettem, tudok örülni a továbbjutásnak.
Cseppnyi csalódottság sincs önben?
Hogy nem lehetek elégedett, az a szlovákok elleni pontvesztéssel magyarázható. Más kérdés, hogy a középdöntőben szerintem már nem lesz olyan nagy jelentősége annak a döntetlennek, mert ahhoz, hogy az ötödik helyért csatázhassunk, a svédeket és a dél-koreaiakat is le kell győznünk.
Mi az eddigi öt meccs szakmai mérlege?
A kapusok teljesítményére egy rossz szavam sem lehet, miként a védekezésünket sem érheti különösebb kritika, bár javítanivaló akad. No nem
folytatás...
