A matematikai esély még él

SZ. A.SZ. A.
2009.01.25. 01:53
Címkék

Halmozta a rekordokat az Alba Volán péntek este a Tiroler Wasserkraft Innsbruck ellen. A magyar bajnok az EBEL-ben egy mérkőzésen még nem szerzett ötnél több találatot, most igen, következésképp nem is győzött még öt gólnál nagyobb különbséggel, most igen, és nem jutott még el tízig, most igen. Az utóbbi teljesítmény ráadásul a szezonban a mieinknek sikerült először.

Szuper Levente pedig annyi pontot szerzett, mint a már eltanácsolt két finn légiós, Johannes Alanen és Juhamatti Yli-Junnila huszonegy meccsen együttvéve: kettőt.

Egy szó, mint száz, kijött a lépés.

Már-már legenda születik ebből a meccsből, annyi volt a szokatlan történés. Idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató például jórészt nem szokott helyéről, a mieinknek fenntartott büntetőpad mellől nézte az eseményeket, hanem az eredményjelző oldalán lévő plexi mögé telepedett le unokájával az ölében. Énekes Lajos másodedző is új „aspektusból” követte a meccset, tévén, mert lázas betegséggel ágynak dőlt. A játékosok viszont éppen meggyógyultak, egyetlen szabad hely sem maradt a nevezési lapon – alighanem ez volt a legfontosabb tényező –, azaz Ted Sator egészségesen oszthatta el a feladatokat. A 10–1-es győzelemmel még a rájátszás sem elérhetetlen, de a feladat nehézségét jelzi, hogy ha az Alba Volán kikapott volna pénteken, matematikai esélye sem marad a nyolcba kerülésre. Öt forduló van még hátra, ebből háromszor itthon játszik a csapat, de a légiósok repítette, hetedik Graz lesz a leggyengébb ellenfél. A mellékelt gyűjtés kicsit még jóindulatú is – bár azt nem tudtuk kihozni, hogy a nyolcba jusson az AV –, de ahogy mindenki, úgy mi is bízunk abban, hogy teljes vértezetben bárkit meg tud verni az Alba Volán.

Legfrissebb hírek

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
13 perce

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
20 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
26 perce

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
33 perce

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
47 perce

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
54 perce

Borbély Balázs: Egész Európa hallotta a Ferencváros szurkolóit

Európa-liga
57 perce

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
1 órája