Tűzben égő veterán

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2009.01.25. 01:53
Címkék

Meglepetésre nem számítot tunk, biztosra vettük, hogy Pátrovics Géza szombaton megkapja a kellő számú szavazatot a Magyar Súlyemelő-szövetség elnökségétől, és a jövőben a válogatott szakvezetőjeként segítheti a súlyemelést. Az egyhangúlag támogatott 54 esztendős kazincbarcikai tréner felkérésre vállalta a munkát, miután a kiírt kapitányi pályázat érdeklődés hiányában (az egyetlen beküldött munka határidő után érkezett) nem hozott eredményt.

Pátrovics Gézának ugyanúgy hálátlan feladat jut, mint elődeinek az elmúlt négy esztendőben. A cél nem lehet más, mint több versenyzőt kvalifikálni a londoni olimpiára, mint amennyi Pekingben dobogóra léphetett. Csak elsőre tűnik könynyűnek a feladat, mert bár egyedül Baranyai János vett részt a játékokon, igen keményen kell dolgozni, hogy 2012-ben mondjuk hárman képviseljék a magyar súlyemelést. Most ez lehet a reális terv.

„Én a veteránversenyekre is úgy készülök, mint annak idején az első viadalomra – szögezte le a szakember. – A manapság nagyon hiányzó küzdeni akarást, harci szellemet, tüzet szeretném látni a versenyzőkben. Nem szép a negyvenedik helyen végezni, de ha valaki becsülettel végigcsinálta a ciklust, nyugodt lehet a lelkiismerete – még úgy is, hogy be kell látnia: ennyire képes. Kifejezetten utálom, ha valaki csak elemeli a súlyt, és nem küzd meg vele. A másik véglet Baranyai Jani szerencsétlen pekingi esete, sajnos ez is benne van a kalapban. Véleményem szerint az olimpiai kvalifikációs vébéken az első huszonöt közé jutásra, azaz pontszerzésre képes emelőket kiemelten kell menedzselni és néhány tehetséges, tűzben égő fiatalt felhozni.”

Az újdonsült kapitány (akinek nem kell szakítania Kazincbarcikán végzett vezetőedzői munkájával) kedden leül egyeztetni az utánpótlásra felügyelő NUPI-edzőkkel, és február első hetében már első edzését is megtarthatja az általa kijelölt válogatott keretnek.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
40 perce

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
44 perce

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
1 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
1 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
1 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
1 órája