24 ÓRA

2009.01.29. 00:39
Címkék

Szerb próbajátékos Szerb próbajátékos

ZALAEGERSZEG.Darko Drinics személyében szerb középcsatárt tesztel a ZTE. A 27 éves támadó legutóbb az izraeli élvonalban szereplő Bnei Sahninban futballozott. A játékos a hét folyamán együtt készül a kerettel, és pályára lép a szombati, Gyirmót SE elleni felkészülési mérkőzésen.

Támadó a Fradiból

DEBRECEN. Közös megegyezéssel a télen szerződést bontott Heitler Ádám és a Ferencváros. A 20 esztendős csatárt jelenleg a DVSC-TEVA-nál tesztelik, s vélhetően a debreceniek második csapatához kerül.

Elfelejtett bűnök

BUDAPEST.A Bp. Honvéd vezetői jubileumi közleményben engedélyezték, hogy a korábban rendzavarás miatt kitiltott szurkolók újra a Bozsik-stadionban szurkolhassanak. A klubvezetők gesztusának alapja, hogy a Honvéd a következő évadban ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját, és szeretnék, ha a drukkerek és köztük lévő ellentét végleg a múltté lenne.

Gólkirállyal erősítettek

VÁC. Visszatért a Vác-Újbuda LTC-hez Rusvay Gergely, miután a KTE-Ereco vezetői felbontották szerződését. A csatár a 2007–2008-as szezonban 22 találattal gólkirályi címet szerzett az NB II Keleti csoportjában, s a nyáron éppen a váciaktól szerződtették a kecskeméti vezetők – ám az élvonalban csupán kétszer, csereként lépett pályára.

Az élvonalból igazoltak

NAGYBERKI. Öt futballistával erősített a Kaposvölgye VSC. A korábban szerződtetett Mogyoróssy Balázs után az NB II Nyugati csoportjában szereplő együttesnél folytatja Nagy Tamás, Gajda István, Kerekes Zsolt, míg Szűcs László a DVSC-TEVA-tól másfél évre kölcsönbe került a csapathoz. Andruskó Attila ellenben a BFC Siófok, míg Vukan Nikolics a Barcsi SC labdarúgója lesz, s távozni készül a tartalék kapus Kiss Márk is.

Edző helyett edzőpáros

BOGÁD. Új megbízatása miatt távozott Bolboaca Augustin a Bogád SE-től. A román születésű, ám magyar állampolgárságú játékos-edző a jövőben a szintén az NB III Dráva-csoportjában szereplő PVSK-Fürge Nyuszi utánpótlásának szakmai vezetői tisztségét tölti be. A bogádi együttes irányítását az Élő Tibor, Burzán Zoltán edzőpáros vette át.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
18 perce

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
41 perce

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
58 perce

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
8 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
8 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
8 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
8 órája