Egységben az erő!

2009.01.29. 00:39
Címkék

A vártnál biztosabban győzte le a lengyel Wisla Can-Pack Krakówot az MKB-Euroleasing Sopron együttese hazai pályán a női Euroliga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc első felvonásán a vendégek csak egy félidőn keresztül tudták tartani a lépést a magyar bajnokkal, amely a nagyszünet után olyan sebességre pörgött fel, amelyre az egy az egy elleni játékot erőltető krakkóiaknak nem volt válaszlépésük, így születhetett meg a 81–58-as győzelem. Székely Norbert, a soproniak edzője szerint ennek ellenére a párharc még nincs lefutva. „Tökéletesen bejött, amire számítottunk, egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Azzal, hogy mi szabályoztuk a játék ritmusát és nem a vendégek lassabb, pozíciós kosárlabdája dominált, hibákra késztettük őket. A harmadik negyedben még tovább gyorsítottunk, nemcsak támadásban, hanem védekezésben is. Olyan iramjátékra kényszerítettük a lengyeleket, amelyet nem bírtak el. Így sok labdát megkaparintottunk, és könynyű kosárszerzési lehetőségeink adódtak. Jól játszottunk, de nem adtunk ki magunkból mindent, taktikai repertoárunkat nem kellett kimerítenünk, maradtak a tarsolyunkban figurák, amelyeket Krakkóban biztosan be kell vetnünk. A lelki előny nálunk van, de nincs lefutva a párharc, és a második mecscsen meg kell lovagolnunk a győzelem adta helyzetet ahhoz, hogy már pénteken továbbjussunk. Ha egységesek maradunk, és szurkolóink is sokan eljönnek biztatni minket Lengyelországba, lehet keresnivalónk” – fogalmazott a tréner. A meccs érdekessége volt, hogy amíg a soproniak a hihetetlen kategória határát súroló két eladott labdával játszották le a találkozót, a Krakkó 16-szor hibázott.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
19 perce

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
42 perce

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
59 perce

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
8 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
8 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
8 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
8 órája