Öngyilkos Valencia-taktika

2009.01.29. 23:00
Címkék

Egy Sevilla–Valencia meccs minden sorozatban rangadónak számít, nem volt ez másként ezúttal sem. Ráadásul külön rangot kölcsönzött a Király-kupa ezen negyeddöntőjének, hogy a sorozat legutóbbi két győztese játszott egymás ellen. A tabellán sem állnak rosszul a riválisok, a házigazda a harmadik, vendége a negyedik. Az első összecsapás végén, az utolsó tíz percben esett két valenciai gól is remek összecsapást ígért a visszavágóra – Ruben Baraja és Juan Mata végjátékban szerzett góljával fordította ugyanis a maga javára a mostani vendég 1–2-ről a hazai találkozót.

Külön motivációért sem kellett messze menniük Unai Emery tanítványainak, a finálét ugyanis saját otthonukban, a Mestalla Stadionban vívhatták volna május 13-án – ám ehhez el kellett volna jutniuk odáig. A meccs elején kicsit simábbnak tűnt a „hazaút”, miután Joaquin szögletét már a nyolcadik percben befejelte Carlos Marchena, s tovább nőtt a vendégek otthon szerzett előnye. A korai gól garantálta a jó folytatást, s nem is csalatkozott a Ramón Sánchez Pizjuan Stadion közönsége – eleinte pusztán a helyzeteket, a feszültséget és az izgalmakat tekintve. A 36. percben aztán már az eredmény is a sevillai továbbjutási remények éledését vetítette előre, ugyanis Frederic Kanouté kapufás fejessel egyenlített.

A David Villa nélkül pályára lépő Valencia ráült az eredményre. A vendégek húzták az időt, s megpróbálták megtartani a döntetlent. Ennek az öngyilkos taktikának aztán valóban öngyilkosság lett a vége. A hazaiak ugyanis nem vesztették el a hitüket, s a végsőkig nyomás alatt tartották César Sánchez kapuját. Igazán nagy gólhelyzetük így sem adódott, ám a töretlen akarat a 90. percben gólt eredményezett: Mosquera szöglet után lefejelt labdáját Sebastien Squillaci, az előrehúzódó francia középhátvéd közelről bekotorta.

A Valencia a hátralévő időben már nem tudott fordítani, így biztossá vált, hogy nem lesz hazai csapat a májusi döntőben.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
5 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
6 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
6 órája