Négy éve, 2005 májusában a DVSC Oláh Gábor utcai klubépületében valamivel népszerűbbnek tűntek a Spartacus képviselői (tulajdonos, edző, technikai vezető stb.) az akkori debreceni edzői stáb szemében, mint szerda délután fél kettő körül a mostaniéban. A Loki a bajnokavatóra, a PMFC elleni szezonzáróra készült, az első – a friss aranyérmest köszöntő – ajándék pedig éppenséggel a keleti riválistól, Nyíregyházáról érkezett egy „Bajnokcsapat!” feliratú, fotókkal gazdagon dekorált tabló formájában.
Rendes tőlük – ismételte meghatottan az akkori vezetőedző, Supka Attila szavait a DVSC-nél az idő tájt az edzői, jelenleg a klubmenedzseri posztot betöltő Herczeg András.
„Ez nem volt rendes tőlük…!” – fakadt ki ugyanő három és fél évvel később, január 28-án, két óra előtt néhány perccel, kevesebb mint fél órával a 2009-es esztendő első DVSC-TEVA–Nyíregyháza Spartacus, jellegét tekintve gyakorló összecsapás előtt.
Amely kis híján elmaradt.
A „törlés” gondolata a debreceniekben vetődött fel, konkrétan Herczeg Andrásban, aki az említett időpontban feldúlt arccal viharzott ki az öltözőből. A harag oka: a Spartacus a korábbi ígérettel ellentétben nem az első csapatával érkezett Debrecenbe. A helyiek elmondása szerint annak ellenére, hogy a hét eleji egyeztetés és a kétoldalú fogadkozás szerint a Loki és a Szpari is az első sorát veti be a szerdai találkozón; annak ellenére, hogy a látogatók keretének egyik fele (ezek szerint egy erősebb tizenegy) délelőtt a Sóstói úti műfüves edzőpályán a román első liga utolsó helyén álló Gloria Buzauval meccselt.
Mit tesz a tudósító: átsétál a vendégekhez a hallgattassék meg a másik fél elvétől vezérelve, ahol viszont azt az információt kapja, hogy a románok elleni fellépést hamarabb lekötötte a menedzsment, mint a hajdúságit. Másfelől mivel Nyíregyházán Révész Attila klubmenedzser az első és a második (azaz NB III-as) keretet összevonta, és a felkészülési időszakban mindenki ugyanazt a munkát végzi, felesleges sorrendet felállítani Szpari és Szpari között, azaz nincs első vagy második sor. Végső soron pedig szó sem volt „elitista” megegyezésről… Az egyik fél a megbecsülést, a tiszteletet emlegette, a másik egy meg sem született paktumra való hivatkozás abszurditásával érvelt.
Az ellentmondást utóbb sem sikerült feloldanunk, a mérkőzést viszont lejátszották a pálya körül a szitáló eső ellenére összegyűlt publikum tagjaira tekintettel, másrészt mert a terhelést (legalábbis egy részét) így is megkapják a játékosok – szólt a debreceni indoklás, az utóbbi a szerb edzőtől, Zoran Szpisljaktól, aki mindamellett azonnali, igaz, erősen rögtönzésszagú mentőövvel is szolgált. Hogy teljes legyen a penzum, a futballistákat a mérkőzés után esetleg pluszmunkára lehetne fogni, morfondírozott hangosan – csakhogy a DVSC-nek alig valamivel a lefújás után el kell hagynia a műfüves pályát, lejár ugyanis a rendelkezésére álló idő, marad a rekortán pálya…
A debreceni szakmai team félelme mindamellett beigazolódott, a Bartha Csaba sportigazgató által a kilencven perc során árgus szemekkel figyelt laptop monitorja, illetve a labdarúgók teljesítményét is mérő berendezés nem hazudott: a DVSC játékosai feleannyit futottak, mint szombaton a Liberty Oradea elleni összecsapáson. Nem ellentmondás: habár mennyiségben nem, minőségben mégis előrelépett a Loki – már amennyiben az 1–1 ennek tekinthető.
Herczeg András úgy kalkulált, a próbajátékosokat illetően némi támponttal is szolgál a mérkőzés, de a fentiek fényében erre persze a leghalványabb esély sem mutatkozott. A Magyar Kupa-címvédő két kapust (a szlovákiai Kiss Dánielt és a horvát Nikola Schrenget), valamint három védőt (az egyaránt brazil Libridou Goncalves és Juninho Quintina mellett a szerb Dusan Brkovicsot) tesztelt a meglehetősen egyoldalú összecsapáson, amelyen éppen a bekkekre és a kapusokra hárult a legkisebb nyomás, mivel a DVSC ha nem is egykapuzott, de a kezében tartotta az irányítást.
A látottak alapján a szerda délutáni „összeborulás” a Spartacus számára tűnt hasznosabbnak – bár a torzsalkodásról nyilván lemondott volna.
Akárcsak a debreceniek…
