Semmi értelme sincs versenyeznie Adlerrel

2009.01.31. 00:43
Címkék

Inkább jövőbeni befektetés nek kell tekinteni azt a folyamatot, amelynek végén Király Gábor aláírta féléves kölcsönszerződését a Bayer Leverkusennél.

„Az ősztől szeretnék újra első számú kapus lenni, akár Németországban, akár máshol. Nem tagadom, jó lenne visszatérni ide, meglátjuk, mit hoz a nyár. Szabadon igazolható leszek, kiderül, merre visz az utam” – mondta lapunknak a németországi villámlátogatását csütörtökön lezáró Király. A Burnleyt elhagyó kapus hétfőn tér vissza Leverkusenbe, így az első tavaszi meccsen, a Dortmund ellen még nem ő ül a kispadon, erre csak a második fordulóban, a Stuttgart elleni hazai összecsapáson kerül sor.

Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a padról csak indokolt esetben léphet előre, és ezzel ő is tisztában van.

„Én is jó kapusnak tartom Adlert, és tudom, nem azért hoztak ide, hogy vele versenyezzek. Nem is lehet, belőle tényleg méltó Kahn-utód válhat. Viszont nem akarok mögötte megöregedni, így a mostani feltételekkel nem szeretnék a nyáron hosszabbítani” – árulta el Király.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
2 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
2 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
3 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
3 órája