Vonn meglepte magát

2009.01.31. 00:43
Címkék

„Meglepett az első futamban szerzett hatvanhét százados előny, de tény, hogy fantasztikusan sikerült az első menet. A lejtő gyönyörű, a pálya tűzése kicsit trükkös, úgyhogy ügyesnek kell lenni” – monda Kathrin Zettel a garmisch-partenkircheni műlesikló világkupaverseny félidejében. Az osztrák valóban remekül síelt, de a második futam kifogott rajta.

Pedig a folytatás is Zettel-diadalt sejtetett – eleinte –, ám hiába szerzett egy másodperces fórt, nem sokkal a vége előtt hibázott és kiesett.

Hasonló sorsra jutott a másik osztrák, Michaela Kirchgasser is, aki utolsó előtti indulóként egy ideig szintén virtuális elsőként száguldhatott, ám a célba már ő sem érkezett meg.

A győzelem így Lindsey Vonn ölébe hullott, pedig neki nem ez a szakág az erőssége, ellenkezőleg, a jóval nagyobb sebességű lesiklás a kedvenc száma (11 elsőség). Igaz, ebben az évadban a finnországi Leviben már nyert szlalomban. Az amerikainak ez volt a 17. világkupagyőzelme.

A második Vonn legjobb barátnője, a német Maria Riesch lett. „Szerettem volna Mariával együtt nyerni. Most nem sikerült, de majd a világbajnokságon – monda Vonn, aki tavaly tavasszal már edzett ezen a pályán. – A második futam előtt azon gondolkodtam, hogy kockáztassak, vagy biztonságos síeléssel inkább a pontokra hajtsak. Végül nem adtam bele mindent, így különösen meglepett, hogy nyertem, mert az osztrákoknak hatalmas előnyük volt.”

Marusa Ferk harmadik helye meglepetés, a szlovén korábban még nem állhatott dobogóra, még tízbe sem került.

A hölgyek szombaton szuper óriás-műlesiklásban, az urak lesiklásban vetélkednek.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
7 perce

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
17 perce

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
39 perce

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
1 órája

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
1 órája

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
2 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
2 órája