Indulás hajnali négykor - rövid Ocskay-blog

2009.02.04. 11:10
Címkék
Nagyon szépen köszönöm a sok biztatást és a kérdéseket, amelyeket a kommentekben írtatok nekem.Toti nevű hozzászóló kérdésére válaszolva, mindenféleképpen szakítunk rá időt, hogy készíthessetek velünk egy közös fotót, ez a minimum, ha már valaki ekkora utat megtesz azért, hogy szurkoljon. Úgy tudom, hogy szombaton lesz edzésünk délben, míg péntek valószínűleg pihenőnap, de változhat a program. imi79 kérdését is köszönöm a „ketyegőmmel” kapcsolatban. Jól vagyok, mint azt a pályán is látni. Szerencsére jól bírja a szívem a terhelést. Hál'istennek túlzott volt a riadalom; akkoriban történt több haláleset a futballisták között, ezért is figyeltünk oda jobban. Azóta folyamatos ellenőrzés alatt állok, háromhavonta járok kontrollra, és szerencsére semmi probléma sincs.Kedden sajtótájékoztató volt a hotelben, ahol lakunk. Jómagam nem vettem részt ezúttal, elég sokszor szerepeltem már, így most másoknak is lehetőségük adódott nyilatkozni. Addig mi egy közös ebéden vettünk részt, amíg ők a rendezvényen voltak. A csendes pihenőt követően 18.30-kor találkozó és egy rövid megbeszélés, majd 19 órától közös vacsora a program. Korán lefekszünk aludni, ugyanis hajnali négykor indulunk a reptérre… Ahogy már írtam korábban, frankfurti átszállással érkezünk meg Rigába. Aztán egy szerdai átmozgató edzést követően csütörtökön a házigazda ellen kedzdjünk meg az olimpiai selejtező tornát.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
5 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
6 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
6 órája