Báder, a pontos öreg

2009.02.05. 01:05
Címkék

Báder Márton kezd beilleszked ni új klubjában. Nincs még két hete, hogy a magyar válogatott 212 centis centere az ukrán Himik Juzsnij együtteséből a szerb Hemofarm Stada Vrsac gárdájához igazolt. Bemutatkozó meccsén, mindössze egy közös edzéssel a háta mögött, két pontot dobott a második számú európai versenysorozatban, az Európa-kupában az ukrán Mariupollal szembeni győztes mérkőzésen, ám a hét végén a KK Zagreb ellen az Adria-ligában már 13 pontot, kedden éjjel az Európa-kupa második fordulójában Valenciában csapata második legeredményesebb játékosaként 14-et gyűjtött. Ráadásul úgy, hogy egyetlen dobást sem hibázott: hatból hat büntetőt és négyből négy közeli dobást helyezett el az ellenfél gyűrűjében, ő lett a statisztika szerint a Hemofarm legértékesebb játékosa. Pici üröm azért vegyül az örömbe: a Pamesa „behúzta” a hazai találkozót 65–60-ra, így a szerb együttes a legjobb tizenhat között a K-csoport második – továbbjutó – helyén áll egy győzelemmel és egy vereséggel.

„Remekül érzem magam Versecen. Abszolút profi csapatba kerültem, kiváló körülmények közé. Szép lakásban lakom, a csarnok is szuper. A figurák egyelőre még nem rám vannak kihegyezve, tanulom őket, és a társaim mozgását is. Általában első csereként lépek pályára a rotációban, Valenciában is így történt. Pontjaim zömét a negyedik negyedben szereztem. Győzhettünk volna, ha a harmadik negyedben nem kapunk két elkerülhető, nyolcméteres triplát. Ám a vereség senkit sem tört le, a csapaton nincs nyomás, hogy feltétlenül tovább kell jutni. Én vagyok az egyetlen légiós, és új helyzet számomra, hogy a legidősebb is én vagyok. A szerb játékosok tele vannak önbizalommal, van tartása a csapatnak. Úgy vélem, ez a sikerek alapja” – mondta Báder Márton.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
3 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
3 órája