Hol itt a gazdasági válság?

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.02.05. 01:05
Címkék

A BSkyB (British Sky Broadcas ting) nevű cég állítólag 1.3 milliárd font körüli összeget fizetett a Premier League-nek azért, hogy 2010 és 2013 között is közvetíthesse a szigetországban a Premiershipmeccsek nagy részét, míg a BBC 173 millió fontot utalt át az összefoglalókért. Bár konkrét összegről nem esett szó, sajtóértesülések szerint az új megállapodás öszszességében meghaladhatja a jelenleg is érvényben lévő, három szezonra kötött, 2010-ig szóló 1.7 milliárd fontos kontraktust.

A Sky a hatalmas összeg ellenére is „csak” négy csomagot kapott meg a hatból, ami azt jelenti, hogy 138 mérkőzésből 92 élő közvetítésére nyert jogot. A maradék két csomagot, amely főleg szombat délutáni és hétfő esti találkozókat (46-ot) tartalmaz, jelenleg a Setanta Sports birtokolja, melyekért 2007-ben 392 millió fontot fizetett. Ezen mérkőzések sorsáról újabb „aukció” dönt. Az EU-val kötött megállapodás szerint legalább két cégnek kell birtokolnia az élő közvetítéseket, így a Sky még egy csomagot megszerezhet a maradék kettőből. A tengerentúli, rádiós és egyéb közvetítések sorsáról a második kör vége után határoznak.

A gazdasági válságtól rettegő klubok fellélegezhetnek, a hatalmas tévés pénzekből ők is jócskán részesednek. A korábbi hónapok visszafogott nyilatkozatai ellenére az együttesek a téli átigazolási időszakban sem spóroltak, a húsz klub januári rekordot jelentő 160 millió fontot költött új szerzeményekre.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
1 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2 órája