Megszaladt a Bostonnak

2009.02.05. 01:05
Címkék

Ismét nagyon megszaladt a bos toniak szekere, a Celtics az évad 96. játéknapján, ha szűken is, sorozatban immár 12. győzelmét aratta. Ezúttal Philadelphiában vendégszerepelt a címvédő, és nemcsak az nehezítette a dolgát, hogy a házigazda 76ers, első számú pontdobója, Andre Iguodala belelendülésével egyidejűleg egyre jobb formát mutat az utóbbi időben, hanem az is, hogy a Celticset tavaly aranygyűrűhöz segítő nagy trió egyik tagja, Kevin Garnett betegség miatt egymás után másodszor hiányzott.

A helyén a fiatal Glen Davis ugyan dupla duplát ért el, 12 pontjával és 11 lepattanójával mondhatni jól pótolta, a zöldfehérek mégis bajba kerültek a Wachovia Centerben: nem egészen négy perccel a vége előtt az újonc Marreese Speights zsákolásával hétpontos hátrányban (92–85) találta magát a Boston. Paul Pierce gyors öt pontjával ugyan közelebb került vetélytársához a vendégcsapat, de egyenlítenie csak fél perccel a vége előtt sikerült Ray Allen második hármasával. Jött Iguodala, és együttese szemszögéből a legjobbkor, a támadóidő legvégén, roppant nehéz, embere feletti dobással kétpontost szerzett – ekkor már csak 6.8 másodperc volt hátra. Ez is elegendőnek bizonyult azonban Allennek ahhoz, hogy eldöntse a meccset, mert Pierce passzából az utolsó másodpercben a sarokból beemelte a győztes triplát: 99–100! De neki van gyakorlata ebben, ez volt 13 éves NBA-karrierje során a 2220. találata a köríven kívülről az alapszakaszban.

A Boston 82 százalékos, 41 győzelmet és mindössze kilenc vereséget magába foglaló mérlege jelenleg ligaelsőséget ér, ám most olyan próbatétel előtt áll, amelybe egyszer ebben az idényben már beletörött a bicskája: a tavalyi nagydöntőbeli vetélytárs, a Los Angeles Lakers a soros ellenfél. Igaz, ezúttal hazai pályán, ráadásul Andrew Bynum nélkül állnak ki az arany-lilák, akiknek a magyar idő szerint péntek éjjel két órakor kezdődő rangadóig meg kell még mérkőzniük a Toronto Raptorsszal is idegenben.

Mindenesetre figyelmeztető jel a Celtics számára, hogy karácsonykor épp a Lakers otthonában szakadt meg az akkor 19 meccses győzelmi sorozata – aztán olyan hullámvölgybekerült, hogy a következő nyolc meccséből hatot elveszített. Utána kezdődött el a mostani sorozata…

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
2 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
3 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
3 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
3 órája