Védjegye lesz a bátorság

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2009.02.05. 01:05
Címkék
Egyelőre hiába kérnénk arra Huszti Szabolcsot, hogy áradozzon nekünk Szentpétervár nevezetességeiről , merthogy eddig csupán huszonnégy órát töltött a városban. Hétfőn érkezett, és kedden már tovább is utazott, új klubja, a Zenit törökországi edzőtáborába. Jövő hétfőn megint útra kel, hiszen szerdán Izraelben játszik a válogatott.

Huszti Szabolcs rövid baráti láto gatást tett Oroszországban.

A szombaton még a Hannoverben játszó, a Zenithez vasárnap négy évre aláíró futballista hétfőn repült új állomáshelyére, hogy aztán kedden már a törökországi Belek ötcsillagos szállodájában hajtsa álomra fejét. Ami a szentpétervári vizitet illeti, a középpályás nemcsak a kötelező bemutatkozáson esett át, hanem a szintúgy elmaradhatatlan orvosi vizsgálaton is. Nos, az egylet weboldalán fellelhető beszámoló szerint a huszonöt éves játékos kitűnő eredménynyel zárta a tesztet – az egyik doktor szerint legalább olyan jó fizikai állapotnak örvend, mint az együttes egyik fanatikusa, Jurij Malencsenko kozmonauta, akiről elsősorban azt érdemes tudni, hogy a Zenit 2007-es elsőségét követően a bajnokcsapat egyik tagjának, Anatolij Timoscsuknak a mezét lobogtatta meg az űrben…

A földre visszatérve: Huszti Szabolcs már kedden továbbrepült, hiszen az orosz bajnokságot legutóbb az ötödik helyen záró gárdára kéthetes törökországi edzőtáborozás vár(t). Délután már át is esett a tűzkeresztségen: a Belekben tartott foglalkozáson először ölthette magára a szentpéterváriak szerelését.

Kár, hogy azóta is a második alkalomra vár…

„Már a tréning előtt éreztem, hogy nem vagyok jól, a végén meg is kértem az orvost, mérje meg a lázam – mondta Huszti Szabolcs. – Mivel a hőmérő higanyszála harmincnyolc egész hétig kúszott fel, azonnal ágyba parancsoltak, és már nyomták is belém az antibiotikumot. Bármily furán hangzik, de azt már a betegségem alatt leszűrhettem, hogy jó helyre kerültem: a többiek folyamatosan érdeklődnek az állapotom felől. Edzőnk, Dick Advocaat is nyugtatott, mondván, ne izguljak azért, ha egykét napot kihagyok, gyógyuljak meg teljesen, és csak utána jelentkezzem edzésre. A szakemberrel egyébként már hétfőn elbeszélgettem, előbb mosolyogva újságolta, hogy a Vlagyivosztok kiesett, így nem lesz részem a világ egyik leghosszabb túrájában.

Majd elmondta, örül a szerződtetésemnek, hiszen ő szorgalmazta, ám ez nem jelenti azt, hogy biztos helyem van a csapatban, ha játszani akarok, meg kell küzdenem a lehetőségért. Azt már a kedd délutáni gyakorláson leszűrtem, hogy nem lesz egyszerű dolgom, de mivel nem vagyok ijedős, nem rágódom azon, milyen kemény lehet a Zenit kispadja. Más szóval, érzek magamban annyi erőt, hogy beverekedjem magam a kezdő tizenegybe – na persze csak akkor, ha nem vagyok lázas…”

A tervek, jobban mondva a remények szerint pénteken edzésre jelentkező játékos természetesen lemaradt a beszélgetésünkkel egy időben rendezett, Slaven elleni felkészülési meccsről, hogy szombaton, a Lech Poznannal vívandó mérkőzésen pályára léphet-e, azt alighanem a doktorok döntik el. Hétfőn viszont néhány napra búcsút int társainak, tudniillik a nemzeti együttes tagjaként Izraelben lesz jelenése.

„Azt hallottam, a jövő hét első felében alaposan megcsappan a keret létszáma, hiszen több labdarúgó csatlakozik hazája válogatottjához – fogalmazott a címeres mezt eddig harmincnyolcszor viselő fedezet. – Nehéz erőpróba, neves rivális vár ránk Tel-Avivban, ettől függetlenül csakis a győzelem lehet a célunk. Hogy félek-e? Nem! Sem az ellenféltől, sem attól, hogy bajunk esne. Egyszer az utánpótlás-válogatottal is akkor jártunk Izraelben, amikor zajlott a háború, de egyrészt tőlünk igen meszsze harcoltak, másrészt nagyon vigyáztak ránk. Ha bármilyen veszély fenyegetne bennünket, a magyar szövetség biztosan lemondta volna a mérkőzést. Úgyhogy minden okom megvan rá, hogy azt reméljem, csütörtökön épségben térhetek vissza Belekbe.”

Láz ide, láz oda, a Zenit első magyar légiósának kedélyállapotával nincs gond. Ezt jelzi, hogy az utolsó kérdésre, akad-e ismerős új csapatában, így felelt: „Hogyne, a legtöbbjüket már közelről láttam! Ők futballoztak, én pedig a tévé előtt ültem…”

Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 perce

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
5 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
8 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
21 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
33 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–1

Foci vb 2026
50 perce

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
55 perce

Mattyasovszky Gergellyel hosszabbított az FTC jégkorongcsapata

Jégkorong
59 perce
Ezek is érdekelhetik