Ki érti, hol fér el olyan karcsú hölgyekben, mint Szucsánszki Zita vagy Dajka Bettina oly sok erő, amely a labdát úgy képes felgyorsítani, hogy majd’ széttrancsírozza a kapufát. Pedig valahol bizonyosan bennük van: a Fradi egyik irányítója, Szucsánszki Zita ma már a felnőttválogatott stabil embere, a másik ferencvárosi játékmester, a 18 éves Dajka Bettina pedig a juniorválogatott tagja. Ha Róth Kálmántól bizalmat kap megint, a tavalyi, macedóniai korosztályos világbajnokság után az idén részt vehet a magyarországi junior Európa-bajnokságon is.
Bettina szerény, és kívánjuk neki, hogy az maradjon akkor is, ha a legjobbak közé kerül a felnőttek között. Ráférne a magyar női kézilabdázásra. „Jó játékos szeretnék lenni, legalább olyan jó, mint Zizi. Legyen önbizalmam, bátorságom, erőszakosabbnak kell lennem, és meg kell tanulnom átlőni – mondja a vágyott jövőről. – Mivel szélső voltam, nem nyújtom ki rendesen a kezemet az átlövéseknél, de ennek talán a fájós vállam is az oka.”
A pályán eddig eltöltött hét év alatt végigjárta az összes posztot, a modern kézilabdázás követelményének akarva-akaratlanul is megfelelve, amelyben mindenkinek mindenhol meg kellene tanulnia játszani. Első edzője, Pándi Gábor beállóba rakta, aztán a serdülőben Fiedler Erika jobbátlövőbe tette, az ifiben balszélsőként szerepeltette Páll Tibor, most pedig Elek Gábor, a felnőttcsapat vezetőedzője irányítót farag belőle.
Az édesanyja is irányított a kézilabdapályán (otthon még ma is ezt teszi, válaszolja mosolyogva egy gonosz kérdésre Bettina), mégis inkább édesapjától, Dajka Lászlótól kapja a legtöbb szakvéleményt egy-egy meccs után. „Mindig megkapom, hogy mit kellett volna csinálnom, de tanítási célzattal ilyen kritikus, hiszen valóban ért a kézilabdához.” Dajka László labdarúgóként lett közismert, a Bp. Honvéd csatáraként írt róla napról napra lapunk, kézilabdázó leánya tudja, hogy 24 válogatottság fűződik a nevéhez. Légiós éveiben két esztendeig Las Palmasban élt a családjával, de Bettina még túl kicsi volt ahhoz, hogy emlékezzen rá, milyen volt a pályán. És van még egy lánya, a két testvér egykor együtt járt úszni – „Ő jó úszó lett, én nem” – mondja Bettina. Aztán együtt jártak táncolni – „Én túl merev voltam” – folytatja az FTC kézilabdázója. Testvérének ma is a tánc az egyik szerelme, a néptánctól a baletten át a társastáncig minden érdekli.
Végül a feketeleves: a tanulás. „Megyeget – mondja Bettina, aki érettségire készül a Csanádi Árpád Gimnáziumban, hogy aztán Elek Gáborék nyomában a TF-en folytassa testnevelő-edző szakon. – Az általános iskolában megkaptam a Jó tanuló, jó sportoló kitüntetést, ezután nem engedhetem meg magamnak, hogy a gimiben lazítsak.”
