Zavaros edzőkérdés

2009.02.06. 00:19
Címkék

Van némi zűrzavar a tatabányai labdarúgásban. Mint arról beszámoltunk, az ecuadori vezetőedzőt, Octavio Zambranót és segítőjét, Dajka Lászlót elküldte a klubtól Török József ügyvezető igazgató. Csakhogy… Az ügyvezető már nem dolgozik a klubnál, s a két szakembert Guus Mokalis, a többségi tulajdonos David Altomare képviselője visszahelyezte állásába – az ügy szépséghibája, hogy erről a klub másik tulajdonosát, a várost nem tájékoztatta.

„Három héttel ezelőtt tárgyaltam David Altomare-ral, akkor abban maradtunk, hogy február közepén érkezik Magyarországra, s addig nem történik semmi a klubnál – mondta Lévai Ferenc, Tatabánya alpolgármestere, a Sziget-Foci Kft. felügyelőbizottságának elnöke. – Guus Mokalis ügyvezető, de akkor sem hozhat egyedül döntést edzőkérdésben. Az amerikai tulajdonos kilencvenöt százalékban birtokolja a céget, és negyvenmillió forintot ad a futballra, míg a város százmilliót, ám a lényegi döntést az hozza meg erőből, aki a kevesebb pénzt adja. Olyan jelenséggel kell szembesülnünk, amelyet nem szívesen támogatnék a jövőben. A társasági szerződést február végéig lehet felmondani, s nekünk tárgyalnunk kell erről.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
7 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
7 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
16 perce

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
16 perce

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
29 perce

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
36 perce

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, hat gólt kapott a Villarreal a PSG-től

Bajnokok Ligája
41 perce

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
42 perce