Nem lesz vigasz(ág)

R. B. B.R. B. B.
2009.02.08. 01:04
Címkék

Az előző évekhez képest jóval kisebb létszámú küldöttség képviseli Magyarországot a párizsi cselgáncsversenyen, amely az idén Grand Slam-viadalként szerepel a naptárban. Mindössze három magyar dzsudoka lép tatamira a Bercy Sportcsarnokban: szombaton Karakas Hedvig (57 kg) és Ungvári Miklós (66), vasárnap Bor Barna (+100). Csernoviczki Éva (48) influenzás, ezért hagyja ki a megméretést, Hadfi Dániel (100) sem teljesen egészséges, a viadal helyett orvosi kivizsgáláson vesz részt.

Ungvári január óta ideje nagy részét a versenyen szintén részt vevő barátnőjénél, a holland Kitty Braviknál tölti, és a több ottani kiválóságot felvonultató haarlemi klubnál tréningezik. Bor Barna két héttel ezelőtt sikerrel lezárta a vizsgaidőszakot, s most már teljes erővel a versenyzésre koncentrál, míg a harmadik induló, Karakas Hedvig előtt újabb nagy kihívás áll. A csupán 18 esztendős miskolci cselgáncsozó az év első világkupaversenyén, Szófiában ötödik lett, most még erősebb mezőnyben bizonyíthat.

A viadal – az új gyakorlatnak megfelelően – K. O.-rendszerben zajlik, azaz nincs vigaszág, az elődöntő vesztesei kapják meg a bronzérmet. Az áprilisi Európa-bajnokságig a tavalyi eredmények alapján készített ranglistáról az első négy helyezettet (ha indulnak) emelik ki a sorsolásnál. Ebben a rangsorban Ungvári nyolcadik, Karakas 37., Bor 52.

Legfrissebb hírek

Flick az Aston Villát méltatta; Gulácsi a címvédő ellen védhet – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
8 perce

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
40 perce

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Minden más foci
45 perce

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
59 perce

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
1 órája

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
1 órája

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
1 órája