Újra Del Piero nélkül

2009.02.08. 01:04
Címkék

Marcello Lippi szövetségi kapitány kihirdette a kedden a londoni Emirates Stadionban a brazilokkal megmérkőző olasz válogatott keretét. A listán nincs rajta Alessandro Del Piero neve, a Juventus 34 esztendős sztárjának így továbbra is várnia kell 92. válogatottbeli fellépésére; legutóbb tavaly szeptemberben Grúzia ellen öltözhetett kékbe. Rajta kívül két, a válogatottságot korábban lemondó klasszis is hiányzik majd, hiába szeretné a közvélemény ennek ellenkezőjét: az egyik Francesco Totti, aki saját bevallása szerint igent mondana Lippi felkérésére, a másik pedig Paolo Maldini, aki még egyszer, amolyan búcsúmeccsnek szánt bevetésen szívesen játszana az olasz együttesben.

Azért így is lesznek visszatérők. A novemberi, Görögország elleni 1–1-et egyaránt sérülés miatt kihagyó Gianluigi Buffon, Andrea Pirlo, Alberto Aquilani, Antonio Di Natale és Gianluca Zambrotta ismét meghívót kapott, sőt Mauro Camoranesi is, noha a Juventus középpályása nem teljesen egészséges.

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
12 perce

November végén dől el, hogy Szőke Balázs marad-e a kaposvári kosárcsapat edzője

Kosárlabda
19 perce

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
20 perce

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
28 perce

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

Egyéb egyéni
33 perce

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
56 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
1 órája

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
1 órája