24 ÓRA

2009.02.11. 06:20
Címkék

Báderék menetelnekBáderék menetelnek

KOSÁRLABDA.Báder Márton 15 perc alatt négy lepattanóval segítette a Hemofarm Vrsac együttesét a Crvena zvezda 88–73-as legyőzésében az Európa-kupa legjobb tizenhat csapata között. A verseciek három forduló után két győzelemmel és egy vereséggel továbbjutást jelentő helyen állnak a K jelű négyesben.

Nagy légiósfogyasztás

KOSÁRLABDA. Az előző idényhez hasonlóan a mostaniban is a légiósok nagybani fogyasztójának mondhatja magát a PolaroidLami-Véd Körmend férficsapata: az eddigi 16 bajnokin hét külföldi kosaras lépett pályára a színeiben, és máris itt a nyolcadik.

A legújabb szerzemény, Chris Rodgers a maga 193 centijével mezőnyember, és januárban még a finn bajnokságban szerepelt három mérkőzés erejéig.

Nick DeWitznek még ennyi sem jutott a vasi kisvárosban: mindössze két hivatalos meccsen jutott szóhoz, és máris mehetett, míg a korábban elküldött lengyel Zbigniew Bialek a csapat tagja marad.

Ujlaky Virginie folytathatja

VÍVÁS. A fellebbviteli bizottság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet Ujlaky Virginie ügyében, így a tőrvívó a jövőben is magyar válogatott lehet. A pekingi olimpia előtt és alatt társaival, valamint az akkori szövetségi kapitánnyal, Bernát Zoltánnal összetűzésbe keveredő Ujlaky egyéves eltiltást kapott – egy évre felfüggesztve.

Ungvári Attila nyert

CSELGÁNCS. Kedd délután a Tüzér utcában került sor arra a küzdelemre, amely arról volt hivatva dönteni, ki lehet a negyedik magyar induló a 73 kilósok között a hét végi Hungária-kupán. Ungvári Attila, Ruisz György, Herédi Ákos és Antoni Zoltán körmérkőzéséből a mindhárom ellenfelét legyőző ceglédi Ungvári Attila került ki győztesen, így szombaton tatamira léphet a Körcsarnokban.

Lindsey Vonn korán ivott

ALPESI SÍ. Kisebb sérülést szenvedett Lindsey Vonn. A Val d’Isere-i világbajnokságon eddig kétszeres győztes amerikai kiválóság éppen hétfői lesiklósikerét ünnepelte, amikor egy pezsgősüveg kibontása közben megvágta jobb hüvelykujját. A történtek ellenére Vonn részt vehet a még hátralevő versenyszámokban.

Elhunyt Szörnyi Imre

HALÁLOZÁS. Hatvanhat éves korában elhunyt Szörnyi Imre egykori kézilabdázó, a volt válogatott Szörnyi Attila édesapja. Temetése pénteken 13.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
5 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
5 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
5 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája